Három évig nyomoztak Stadler után

2014. november 24. 18:11

Cáfolta a Bács-Kiskun megyei Főügyészség, hogy Stadler József ügyében a vádirat már 2011-ben elkészült volna. Valójában Stadler után több mint 3 évig nyomoztak, míg elkészült a vádirat.

2014. november 24. 18:11

Cáfolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy már 2011-ben elkészült volna Stadler József ügyében az a vádirat, amelyet 2014-ben nyújtottak be a bíróságnak. Schmidt Gábor szóvivő hétfői közleménye szerint a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt Stadler József ellen indult bűnügyben 2011. február 1-jén rendeltek el a nyomozást, és 2014 májusára fejezték be. 

Schmidt a közleményében leírta: az ügy múlt pénteki tárgyalása után több sajtótermékben megjelent, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata már 2011-ben elkészült, de csak 2014-ben nyújtották be a bírósághoz, ami alapjogot sért, ezen belül sérti a vádlottnak az ügy gyors és igazságos elbírálásához fűződő jogát. Ezért tartotta fontosnak közölni, hogy a nyomozó hatóság az ügyet 2014. május 16-án küldte meg vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek, majd a főügyészség 2014. július 10-én emelt vádat a Kecskeméti Törvényszéknél. 

Stadler József ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993-94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. Az eljárást a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, és új lejárást rendelt el. A megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott, 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték, ezt a büntetést tölti most. 2014 októberében csődbűncselekmény miatt kapott két év tíz hónap börtönbüntetést. A jelenlegi per márciusban folytatódik.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. november 24. 21:31
Az első stadionépítő már megbukott!
komondor
2014. november 24. 19:53
Rogánt is így kellene kivizsgálni!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!