Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Az LMP politikusa szerint tudatlanságról árulkodik Balog Zoltán azon kijelentése, hogy Magyarországról nem deportáltak romákat.
Osztolykán kifejtette: az emlékezetpolitika nem lehet ilyen vagy olyan színű, ezért is vesz részt az LMP minden ilyen eseményen.
Hozzátette: nem várja el, hogy Balog lemondjon, ugyanakkor a „pökhendi stílust” sem tartja jónak, hogy „írunk az újságba egy levelet, hogy akkor majd tanul róla a miniszter úr.”
Szerinte ha Balog Zoltán roma-integrációval foglalkozó emberként már nem lát ebben semmi pozitívat, akkor ezt abba kell hagyni.