Mol tanszék lesz Miskolcon

2014. június 12. 15:29

Közös tanszéket indít a Mol csoport és a Miskolci Egyetem, ahol kiemelten fognak foglalkozni az olajmérnök tanulókkal. A tanszék képzései iránt növekszik az érdeklődés külföldről is, főként az olajban gazdag országokból.

2014. június 12. 15:29

Nemzetközi szintű szakemberek képzésére fókuszál a Mol Csoport és a Miskolci Egyetem, a felsőoktatási intézmény és az olajipari társaság közös tanszéket indít az egyetem műszaki földtudományi karán – közölte az egyetem csütörtökön. A tájékoztatás szerint az ebben a hónapban induló Mol tanszék kiemelten foglalkozik az olajmérnök tanulókkal, illetve támogatja a tervek szerint 2015 őszén induló szénhidrogén-ipari földtudományi mérnökök angol nyelvű MSC képzését. A közlemény szerint a tanszékhez tartozó szakokon több mint száz diák tanul, és egyre több hallgató érkezik külföldről, főleg az olajban gazdag országokból, Brazíliából, Kazahsztánból és Kurdisztánból.

A Mol évtizedek óta jó kapcsolatot ápol a Miskolci Egyetemmel, amely a hazai olaj- és gázipari képzés központja, és amely egyike azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyekkel a társaság tavaly 3 évre szóló stratégiai megállapodást kötött.

Az öt egyetemet érintő megállapodás újabb szakasza e tanszék indulása – fogalmaz a közlemény, amely szerint fontos, hogy olyan friss diplomások kerüljenek ki a tanszékekről, akik tudásuknak köszönhetően rögtön versenyképes bérrel és szakmai lehetőségekkel kezdhetik meg nemzetközi olajipari karrierjüket, illetve akik sokkal rövidebb idő alatt tudnak önálló, színvonalas munkát végezni munkahelyükön.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!