Választás 2014: lehet plakátolni a villanyoszlopokra is

2014. március 18. 14:40

A Kúria felülbírálta az alsóbb szinteken hozott döntést egy Hajdú-Bihar megyei plakát-ügyben és megállapította: a plakátok villanyoszlopon való elhelyezése nem sérti a választási eljárási törvényt, a közlekedési törvény pedig nem vonatkozik a választási plakátokra, hiába született erről kormányrendelet.

2014. március 18. 14:40

A plakátok villanyoszlopon való elhelyezése nem sérti a választási eljárás szabályait, így emiatt a választási bizottságok nem állapíthatnak meg jogsértést – áll a Kúria végzésében, amit egy Hajdú-Bihar megyei választási plakát-kihelyezéssel kapcsolatban hozott.

Az ügy előzménye, hogy egy magánszemély kifogást nyújtott be a berettyóújfalui választási bizottsághoz, mert egy villanyoszlopra választási plakátokat helyeztek el. A választási bizottság helyt adott a kifogásnak, megállapította, hogy a képviselőjelölt plakátjának elhelyezése megsértette a reklámtáblák, reklámhordozók közutak melletti elhelyezésének részletes szabályairól szóló kormányrendeletet, és így a választási eljárási törvényt. A jogsértés tényének megállapítása mellett eltiltotta a jogsértőt a további jogsértéstől. Az ügy fellebbezés nyomán a Nemzeti Választási Bizottsághoz került, amely helybenhagyta az oevb határozatát. 

A kérelmező ezt követően bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, kérve a határozat megváltoztatását és a kifogás elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a kormányrendelet nincs összhangban az alaptörvényben is elismert véleménynyilvánítási szabadsághoz való joggal és a választhatóság jogának gyakorlásával, és azt állította, a választási plakát elhelyezése a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jog védett gyakorlása körébe esik. A Kúria végzésében megváltoztatta az oevb és az NVB határozatát, és a kifogást elutasította. A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

A Kúria végzésében arra mutatott rá – ellentétben az NVB határozatában megfogalmazottakkal szemben –, hogy a választási plakát elhelyezésére vonatkozó szabályokat a választási eljárásról szóló törvény (Ve.) választási kampányról szóló fejezete tartalmazza. A választási plakát tekintetében a törvény azt az általános szabályt rögzíti, hogy a plakát a kampányidőszakban – meghatározott kivételekkel – korlátozás nélkül elhelyezhető. A Kúria szerint ez a szabályozás összhangban áll az Alkotmánybíróság határozataival, amelyek szerint a véleménynyilvánítás szabadsága kiterjed a választási kampány során a jelöltek és a jelölő szervezetek által folytatott kampánytevékenységre – amelynek egyik eszköze a plakátok készítése, elhelyezése –, valamint, hogy a választási kampány a véleménynyilvánítás szabadságának megnyilvánulási formája.

A választási eljárási törvény helyes értelmezése szerint a választási plakát elhelyezésére kizárólag a Ve. rendelkezései az irányadóak. A választási szervek az e rendelkezéseknek való megfelelést vizsgálhatják, míg a közúti közlekedési szabályok, továbbá a reklámtáblák elhelyezésére vonatkozó rendeleti szabályokat nem alkalmazhatják, tekintve, hogy a Ve. egy zárt szabályrendszert alkot – hangsúlyozta a Kúria.

A Kúria emlékeztet rá: a Ve. rendelkezik az egyes építményeken való plakátelhelyezéshez nélkülözhetetlen tulajdonosi, bérlői, vagyonkezelői hozzájárulás szükségességéről, a meghatározott célú, így műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból indokolt közterületeken érvényesülő önkormányzati rendeleti tilalomról, az önálló hirdető-berendezés és óriásplakát elhelyezéséhez kapcsolódó közterület-használatra vonatkozó szabályok alkalmazásáról. Tiltja a jogszabály azt is, hogy a plakátok egymást eltakaró, fedő kihelyezését és előírja, hogy az károkozás nélkül legyen eltávolítható. 

A választási szervek által alkalmazott, a közúti közlekedésről szóló törvény (Kkt.) a reklám célú berendezések esetében tiltja a villanyoszlopon való elhelyezést, de a Kkt. a reklám célú berendezés fogalmát nem határozza meg, így nem vonja szabályozási körébe a választási plakátot. A kormányrendelet ugyan pontosítja ezt a fogalmi kört, abba beleérti a választási plakátot is, azonban e rendelkezés alkalmazását a Ve. nem teszi lehetővé, így a korlátozás nélküli elhelyezés főszabályát e rendelkezés sem ronthatja le – olvasható a Kúria végzésében. 

Ezek alapján a Kúria megállapította, hogy a plakátok villanyoszlopon való elhelyezése nem sérti a választási eljárási törvényt, így emiatt jogsértés megállapítására és az attól való eltiltásra nem kerülhet sor.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptiszai
2014. március 18. 16:29
Helyes. Fideszt+CÖF el kell számoltatni a 2 milliárd ft kampány pénzt honnan szerezték. Rablók!
kukagyerek
2014. március 18. 16:05
"Választás 2014: lehet plakátolni a villanyoszlopokra is" ......... Azannyát! Lámpavasra kerülhet gyurcsány is meg orbán is?
luga
2014. március 18. 15:05
Az jó, amikor felülbírálják az Alkotmánybíróságot!
kamasuka
2014. március 18. 15:00
Ez baromság, ugyanis már 2010ben se lehetett, de akkor ugye ebből még ügy sem volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!