Megérkeztek az első levélszavazatok a választási irodához

2014. március 20. 12:24

Nyolc levélben leadott szavazat már szerdán megérkezett a Nemzeti Választási Irodához. Mint Pálffy Ilona, az NVI elnöke elmondta, ezeket a levélszavazatokat Magyarországon adták fel, azért érkezhettek meg ilyen hamar.

2014. március 20. 12:24

A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők levélben szavazhatnak az április 6-i országgyűlési választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a héten postázta ki a szavazólapot és a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozatot tartalmazó levélcsomagokat a levélben szavazóknak. Összesen 208 ezer levélcsomag készült el, az NVI 168 ezer levélcsomagot küldött ki postán. 

Szerdán megérkezett az NVI-hez az első nyolc levélszavazat – jelentette be Pálffy Ilona, az NVI elnöke. Mint mondta, ezeket a levélszavazatokat Magyarországon adták fel, azért érkezhettek meg ilyen hamar. 

Az NVI azonban csak március 29-étől bonthatja fel a levélszavazatok külső borítékát, és akkor kezdheti meg (a szavazatot tartalmazó boríték felbontása nélkül) a választópolgár azonosítását, azaz a nyilatkozatban lévő adatok összevetését a nyilvántartásban lévővel. A szavazatot tartalmazó borítékot azonban csak a voksolás befejezése után bonthatják fel az NVI-ben, és akkor kezdődhet a voksok összeszámlálása is.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dobzselaci
2014. március 20. 17:02
Csak 8? Az ilyen kényes nyomtatásokat nem kellett volna közbeszereztetni.
kjkj945
2014. március 20. 16:31
http://nol.hu/belfold/valasztas_2014__regisztralniuk_kell_a_hajlektalanoknak-1445463 http://www.stop.hu/belfold/igy-szavazhatnak-a-hajlektalanok/1217639/ És ha hajléktalanoktól érkezett??
Secnir
2014. március 20. 14:41
egy erősebb lámpára téve lehet látni, hogy mi van beikszelve? :D
Secnir
2014. március 20. 14:29
"Mint mondta, ezeket a levélszavazatokat Magyarországon adták fel, azért érkezhettek meg ilyen hamar. " akkor valamit nem értek. levélben szavazhatnak a magyar állampolgársággal rendelkező külföldi választópolgárok (értsd erdélyi, ukrán, szlovák stb. magyarok). ők miért MAGYARORSZÁGON adták postára?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!