Ignorálja a DK a közmédiát

2014. február 15. 16:43

Molnár Csaba a Demokratikus Koalíció alelnöke a párt honlapján jelentette be, hogy az MTVA tudósítói március 15-ig nem kívánatosak a DK-s rendezvényeken, és a párt tagjai nem vesznek részt az állami televízió műsoraiban sem.

2014. február 15. 16:43

Egy hónapra bojkottálják a Demokratikus Koalíció tagjai az MTVA műsorait, valamint a párt rendezvényeire az állami televízió tudósítóit sem kívánják beengedni. Ezt Molnár Csaba, a DK alelnöke jelentette be a párt honlapján. Az MTVA akkreditációját már Gyurcsány Ferenc évértékelő rendezvényéről is visszavonták.

Molnár Csaba levélben fordult Szabó László Zsolthoz, az MTVA vezérigazgatójához és a hírműsorok szerkesztőihez. A DK ügyvezető alelnökét az m1 február 14-i, 19:30 -kor kezdődött híradója dühítette fel, amiben Gyurcsány Ferenc aznapi sajtótájékoztatójának ürügyén foglalkoztak. A DK szerint a híradó „jóval több mint 5 percet szentelt annak a csúsztatásokkal, sanda célzásokkal teli alattomos próbálkozásnak, amelynek egyedüli célja a demokratikus ellenzék pártjai, ezen belül a Demokratikus Koalíció és különösen annak elnöke lejáratása volt. Magával a sajtótájékoztató témájával ezen belül mindössze a műsorvezető két mondata foglalkozott”. Ezért döntött úgy a párt, hogy egy hónapig ignorálják a közmédiát, és annak műsorait.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2014. február 16. 19:52
Dehogy! A sötétben azt hitte, hogy Orbán évértékelőjét hallja, és azt kiáltotta: Távozz tőlem, Viktor! Lerúgta az ágyról Klára asszonyt, aki fájdalmasan feljajdult: Ó, Istenem! Ettől Feri magához tért, és békülékenyen azt mondta: Itthon szólíthatsz Ferinek is.
ostoros
2014. február 16. 09:33
Személyesen volt szerencsém Molnár Csabához. Egy lipótmezei szökevény.
motoman
2014. február 16. 02:56
Valahogy csak megleszünk nélkülük.
Felebarát
2014. február 15. 23:07
nem nehéz ignorália, ha az olimpiát sem képes az öt csatornája közül az egyiken non stop nyomni mint a haldokló nyugaton
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!