Habony Árpádnak dedikálta szakácskönyvét Gyurcsány Ferenc

2013. december 20. 20:14

Bajnai Gordonnal barátok (voltak), de amikor a DK-t kihagyták a megállapodásból, lemondta a személyes találkozójukat. A videóból az is kiderül, mi az a terépcsecső.

2013. december 20. 20:14

Gyurcsány Ferenc az ATV reggeli műsorában arról beszélt, hogy egy dedikáláson Habony Árpád húga azt kérte tőle, hogy dedikálja a szakácskönyvét a bátyjának. A volt miniszterelnök unja már az ellenzéki összefogásra vonatkozó kérdéseket, de erősen bízik benne, hogy lesz belőle valami. Azt is mondta, hogy Bajnai Gordonnal barátok voltak, talán még mindig azok, rendszeresen találkoztak. De amikor Bajnai megállapodott az MSZP-vel, majd kijelentette, hogy a Demokratikus Koalícióval nem tárgyalnak, lemondta a személyes találkozójukat. Gyurcsány szerint 2014 még nem úszott el, hiszen 2010 kivételével az elmúlt választásokat nem az nyerte, mint aki 3-4 hónappal a választások előtt győztesnek tűnt.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
okoskodó fórumlakó
2013. december 21. 21:54
"I feel your penis."
potyka
2013. december 21. 12:31
Nagyon szétszórt vagy Fletó, össze-vissza beszélsz aztán belegabalyodsz. Itt a karácsony, pihenj 2-3 hetet.
nyugalmazott tanár
2013. december 21. 12:27
"Habony Árpádnak dedikálta szakácskönyvét Gyurcsány Ferenc" Amit együtt kifőztök, azt egyétek is majd meg!
tatka46
2013. december 21. 10:54
Na be vörösödött a Gyurcsányt ócsároló nácik szeme. Mi van már legurult pár liter kannás bor? Habony az ország férge könyvet kért Gyurcsánytól, mi a baj buzikák?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!