Fidesz: Sikeres év volt 2013

2013. december 30. 13:48

Évet értékeltek a Fidesz szóvivői. Kocsis Máté, Zsigó Róbert és Hoppál Péter szerint a túlzottdeficit-eljárás megszűnése, a rezsicsökkentés, a béremelések, az ingyenes étkeztetés és tankönyv, a viszonylag alacsony infláció 2013 legnagyobb sikere.

2013. december 30. 13:48

Kocsis Máté az eredmények közük kiemelte, hogy 9 év után, idén júliusban Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, augusztusban sikerült visszafizetni az IMF hitelt és az ország mára tartós növekedési pályára állt. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy a gazdaság, a foglalkoztatás és a családok segítése voltak azok a területek, amelyek talpra állítására vállalkozott a kormány 2010-ben. Számos olyan eredmény született, amelyre a szocialista kormányok nem voltak képesek, hangzott el.

Példaként említette, hogy míg 2010-ben a görögökkel említették Magyarországot egy lapon, addig mára az EU is elismerte, hogy harmadik éve sikerül 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát. Erre a szocialista kormányok nem voltak képesek, tette hozzá. Mint elmondta: az IMF hitelt, amely a Gyurcsány-Bajnai kormányok alkalmatlanságának az ára volt sikerült idő előtt visszafizetni.

A növekedési pályából fizetjük a rezsicsökkentést

Álláspontja szerint azonban nagyobb ára is volt a korábbi szocialisták kormányzásának, hiszen éppen 4 éve vették el egyhavi nyugdíjat és egyhavi bért. Kocsis Máté a kormányzati eredmények közé sorolta, hogy az államadósság kezelését és azt, hogy a gazdasági növekedés mértéke - amely 1,8 százalékos volt a harmadik negyedév végén - meghaladta az uniós átlagot is. Mint elmondta: mára tartós növekedési pályára állt az ország, ez biztosítja a béremelések és a rezsicsökkentés fedezetét is.

Kocsis Máté említést tett a 40 éve legalacsonyabb inflációról is, amelynek eredményeként mindenkinek több pénz marad a zsebében. Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy 2013 a foglalkoztatás terültén is jelentős eredményeket hozott, így jelenleg 235 ezerrel több ember dolgozik Magyarországon, mint 2010 előtt. Mint elmondta: egyre többen élnek a segély helyett munkából, a verseny- és közszférában is azonos mértékben nőtt a foglalkoztatottság mértéke.

Azt ígérik, jövőre nőni fognak a bérek

Megóvták a közszférában dolgozók munkahelyeit és a béreit is, sőt a az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bére emelkedett is. Hoppál Péter reményét fejezte ki, hogy jövőre is hasonló teljesítményre lesz képes az ország, mint idén, a bizakodás alapját a gazdasági növekedés adja. Sikeresnek nevezte a növekedési hitelprogramot és emlékeztetett rá, hogy január elsejétől a minimálbér összege 100 ezer forint fölé fog emelkedni, és a pedagógusok és a közfoglalkoztatásban dolgozók bére is nőni fog.

Mint elmondta: a pályakezdő fiatalok, a nyugdíj előtt állók, az alacsony képzettségűek és a kisgyermekes anyák foglalkoztatását jelentős adókedvezményekkel segítik. Zsigó Róbert, a Fidesz másik szóvivője a rezsicsökkentés hatásairól szólva elmondta, hogy ez a családoknak idén 250 milliárd forintos megtakarítást jelentett, jövőre pedig ennél is több marad az emberek zsebében. Álláspontja szerint ugyanis az energiaárak még így is aránytalanul magasak. Mint elmondta: 2014-ben még jobban megbecsülik a kismamákat, akiknek életében új korszakot nyit a gyed-extra, hiszen nem kell többé a munka és a család között választaniuk. A kormányzat nem fogja cserbenhagyni a nehéz helyzetben lévő devizahiteleseket sem, akiknek az árfolyamgát már most is védelmet ad.

Gyurcsánytól azt várják el, hogy viselkedjen

Zsigó Róbert a szociális lépések közül kiemelte a rászorulók ingyenes étkeztetését, illetve az ingyenes tankönyv biztosítását, amely jövőre már nagyobb kör számára lesz elérhető. Kocsis Máté kérdésre válaszolva elmondta, hogy amennyiben a kormány dönt a közszolgálatban dolgozók kedvezményes lakáshitelhez juttatásáról, akkor azt a Fidesz támogatni fogja. A pénztárgépek új rendszeréről szóló vitát politikai természetűnek nevezte: sem a kormány, sem a kormánypártok nem abban érdekeltek, hogy ne sikerüljön az átállás. Az NGM és az adóhatóság mindent meg fog tenni az átállás sikeres lebonyolítása érdekében, amely a becsületes adózók érdekét szolgálja, tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Kocsis Máté úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferencnek semmi helye sincs a közéletben, hiszen annyi kárt okozott kormányzása alatt. A volt kormányfő Kövér László házelnökhöz intézett üzenetéről elmondta, hogy az Gyurcsány Ferencet minősíti és minimum több önmérsékletet várnának tőle.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VerdbenekhyKeményFarkas
2013. december 31. 13:58
"Álláspontja szerint azonban nagyobb ára is volt a korábbi szocialisták kormányzásának, hiszen éppen 4 éve vették el egyhavi nyugdíjat és egyhavi bért." Ha Orbán beérte volna azzal, hogy csak egy havi nyugdíjat és bért vesz VISSZA(!), azzal boldogan kiegyeztem volna!!!
VerdbenekhyKeményFarkas
2013. december 31. 13:55
Az államadósság hol is tart 2013 vége felé? Merthogy abból derülhet ki, hogy mit miből fizetünk, és kinek mennyibe is kerül?!
liberálzöld.
2013. december 31. 08:26
Én azt hittem, hogy a telhetelen országrontó multik extra profitjának rovására megy a rezsicsökkenrés. Erre meg tessék: "A növekedési pályából fizetjük a rezsicsökkentést"
liberálzöld.
2013. december 31. 08:23
A siker az ÁFAcsalókkal van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!