Több, mint 15 milliárd forintot vont ki a kormány a zárolás alól

2013. november 19. 20:25

A kormány módosította a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről szóló májusi határozatát, csökkentve összességében az irányítása alá tartozó fejezetek zárolási kötelezettségét. A belügy és az Emmi péládul 6-6 milliárd forinttal többel gazdálkodhat.

2013. november 19. 20:25

A Magyar Közlönyben kedden közzétett határozat szerint az így zárolt összeg 53,8 milliárd forintra csökkent, a májusban meghatározott 68,9 milliárd forintról – tekintettel az idei költségvetési hiány alakulására.

A több mint 15 milliárdos zárolásmérséklés a legnagyobb összegekkel a Belügyminisztériumot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát érinti, zárolási kötelezettségük 6-6 milliárddal lett kevesebb, de csökkent az igazságügyi, a vidékfejlesztési és a honvédelmi tárca zárolási kötelezettsége is.

Törölték az eredeti határozat 9. és 10. pontját, amelyek a Bethlen Gábor Alap, valamint a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap egyenlegének javítását írták elő.

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hörgőmorgó
2013. november 20. 07:49
Pusztán annyit mondtam, hogy ennek a kormánynak is annyi köze van a gazdasághoz, mint veresnek.
hörgőmorgó
2013. november 20. 07:38
Copynak ez már bonyolult. Képviseli a fideszt minden áron,de mélyebb okokat nála ne keress.Talán sosem voltak, vagy ha igen, azt már az agymosás eltüntette.
Luxus SzJA-kulcsot!!!
2013. november 20. 06:39
ELÉG VOLT A FIDESZES KIFOSZTÁSBÓL IS
nyugalmazott tanár
2013. november 20. 06:38
Mint az most kiderül, helyes volt a zárolás, mert a sikeres gazdaságpolitika, a magyar gaudaság teljesítménye most kölcsönök nélkül is lehetővé teszi a zárolás feloldását. Az ellendrukkerek és örökös acsarkodók bosszúságára. De ez legyen az ő bajuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!