Betiltotta a dékán a NAV-ügyről szóló fórumot

2013. november 20. 15:25

Egy nappal a fórum előtt jelezte az ELTE BTK dékánja, hogy nem tarthatja meg a Hallgatói Hálózat az áfacsalásról szóló fórumot az egyetemen. A HaHa most új helyszínt keres.

2013. november 20. 15:25

Betiltotta az áfacsalással kapcsolatos csütörtöki fórumot az ELTE BTK dékánja, így azt nem rendezhetik meg az egyetemen. A Hallgatói Hálózat által szervezett rendezvényt Dezső Tamás azzal az indokkal fújta le, hogy „a rendezvény sem hallgatói, sem szakpolitikai kérdéseket nem érint”.

A HaHa most úgy helyszínt keres a fórumnak, ahol jelen lesz az ügyet borító volt adóellenőr, Horváth András is.

Tóth Fruzsina, a HaHa egy tagja az Átlátszó Oktatásnak elmondta: tavasszal arról született megállapodás, hogy rendszeres és nyilvános fórumokat tarthatnak a hallgatók, a megállapodásban azonban az nem szerepelt, hogy milyen témában lehet fórumot tartani, ennek ellenére most mégis azzal az indokkal tiltotta be a fórumot, hogy az nem illik a Bölcsészettudományi Karra.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gebasz
2013. november 20. 19:13
ezért jó ha az összes egyházi/iskolai/egészségügyi, és úgy általában minden állami vezetői pozíciót teleb@sznak ilyen senkiházi politikai lekötelezettel. épül az ország, épül a szocializmus. gyökér bolsi fidesz szavazók, remélem a lelketek mélyén kicsit szégyellitek magatokat, van okotok rá!
sellafield1957
2013. november 20. 18:13
vagy most már zavarja a fideszt ha fiatalok demokratást szerveznek ??? érdekes ez
sellafield1957
2013. november 20. 18:05
dékán elvtárs ennyire fosik vagy megvették, vagy mivan ? a fiatalok demokratát játszanak, meghívják akit akarnak , meghallhatják , és alkotnak valami véleményt ... naná nem a felcsúti majomé ez az ország
Jancsipapa
2013. november 20. 17:18
Sem a FIDESZ ,sem az MSZP nem akarja (nem érdeke) ezt kivizsgáltatni. Az LMP meg az NAV ablakát mossa le -a tisztánlátás érdekében-feljelentés helyett . Egy csapat ez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!