Bajnaiék szövetkeztek Ungár Klára pártjával

2013. november 19. 13:21

A SZEMA vállalja, hogy nem indít sem önálló listát, sem egyéni jelölteket, cserébe az Együtt-PM vállalja, hogy a párt szakpolitikai javaslatait beépíti programjába. Ungár Klára hangsúlyozta: az ellenzék elsőrendű kötelessége a Fidesz legyőzése, ehhez a SZEMA kellő alázattal és szerénységgel akar hozzájárulni.

2013. november 19. 13:21

Megállapodást kötött az Együtt-PM szövetség a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párttal (SZEMA). Ungár Klára pártja nem állít országos listát és nem indít egyéni képviselőjelölteket a 2014-es parlamenti választáson, az Együtt-PM ugyanakkor vállalja, hogy a SZEMA szakpolitikai javaslatait beépíti programjába. A Bajnai Gordon vezette pártszövetség közleményében azt írta: különösen a romák társadalmi integrációja, a női esélyegyenlőség és a fenntartható nyugdíjrendszer témájában veszik figyelembe a SZEMA javaslatait.

A támogatási megállapodást Ungár Klára, a SZEMA elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője írta alá. A közlemény szerint Bajnai Gordon ez alkalomból azt mondta: a két szervezet közti megállapodás nem az MSZP-vel kötött egyezség újranyitása vagy kibővítése, hanem programalapú támogatási megállapodás egy a választásokon nem induló ellenzéki erővel, amely a számára fontos szakpolitikai javaslatok képviseletéért cserében felszólítja szimpatizánsait, hogy az Együtt-PM országos listájára és a kormányváltó szövetség jelöltjeire szavazzanak. Ungár Klára hangsúlyozta: az ellenzék elsőrendű kötelessége a Fidesz legyőzése, ehhez a SZEMA kellő alázattal és szerénységgel akar hozzájárulni, „mert a helyzet most ezt kívánja”.

A két szervezet kinyilvánította nyitottságát arra, hogy a jövő őszi önkormányzati választáson is együttműködjön.

Összesen 215 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2013. november 20. 21:34
Meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerülhet az LG, ha bebizonyosodik, hogy a most napvilágra került ügy nem egyedi eset, hanem a vásárlók széles körét érinti. Egy angliai IT tanácsadó, Jason Huntley ugyanis saját tapasztalataira és vizsgálati eredményeire hivatkozva azt állítja, hogy nemrég vásárolt és az internetre kötött LG okostévéje akkor is elküldte a gyártónak a tévézési szokásairól (sőt, ennél jóval többről is) összegyűjtött információkat, miután az elvileg ezt vezérlő beállítást kikapcsolta a televízió menüjében. Huntley azért kezdett el kutakodni, mert a készülék a családjára szabott reklámokat kezdett megjeleníteni a beépített alkalmazásokat tartalmazó képernyőn. Némi nyomozás után talált egy videót az LG Smart AD funkcióról, amiről addig nem is tudta, hogy létezik. A hirdetőknek szóló leírásban az LG azt állítja, hogy a Smart AD reklámplatform a reklámokat a megfelelő célközönséghez juttatja demográfiai, földrajzi, készülékhasználati, tartalomfogyasztási adatok alapján. Huntley tehát keresni kezdte tévéjében az információ összegyűjtését (vagyis a Smart AD távoli etetését) vezérlő opciót, és kissé eldugva meg is találta, majd azzal a lendülettel ki is kapcsolta. Érdemes megjegyezni, hogy a tartalomfogyasztási információk gyűjtése alapesetben engedélyezve volt az általa vásárolt modellen. Bár a megfigyelést elvileg letiltotta, úgy döntött, hogy próbaképpen végez egy kis elemzést a tévé által generált adatforgalomról, és alaposan meglepődött. Az okostévé eszén ugyanis az információgyűjtés tiltásával nem sikerült túljárnia, az továbbra is küldte az LG-nek az adatokat, titkosítás nélkül, a készülék egyedi azonosítóját használva, minden egyes csatornaváltás alkalmával. Az adatforgalom elemzésénél azt is észrevette, hogy a tévé nem csak a család által nézett csatornák nevét, hanem ismerős fájlneveket is tartalmaz – állományokét, melyek a külső merevlemezén voltak. Azért, hogy felfedezését megerősítse, létrehozott egy „midget porn” (törpe pornó) nevű fájlt, majd az adathordozót rádugta a tévére. Ekkorra már nem meglepő módon a fájlnév nemsokára felbukkant a tévé által az LG-nek küldött adatok között. A történetben itt következik egy érdekes csavar, a tévé az összegyűjtött adatokat ugyanis egy nem létező címre küldte, mintha egyelőre még csak valamilyen tesztfázis lenne, és az LG oldalán a feldolgozásért felelős motor még nem lenne aktiválva, vagy élesítve. A készülék ennek ellenére folyamatosan küldte az adatokat, titkosítás nélkül, ami pedig biztonsági kockázatot jelent.
Vörös Gyuláné
2013. november 20. 12:54
A helyzet lehet, hogy ezt kívánja, de én biz sze ma, sze holnap; sze együtt, sze külön egyikőtöket se óhajtom!!!
Eu.zé.bio
2013. november 20. 05:52
Cherchez la femme.
ballada
2013. november 19. 23:05
Rossznyelvek mondják hogy az szdsz felajánlotta mittudomén mennyi székházát az adósság kiegyenlítésre,de kiderült hogy a házak értékének fedezete csekély.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!