Orbán: Ingyenes lesz a készpénzfelvétel

2013. október 04. 09:08

Az átlagjövedelem mértékéig havi két készpénzfelvétel tranzakciósilleték-mentes lesz ‒ erősítette meg a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjúban pénteken. Ugyanitt kijelentette, hogy a MOL-INA-ügyben tanúsított horvát magatartás nem indokolja, hogy a magyar olajcég továbbra is Horvátországban maradjon.

2013. október 04. 09:08

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában megerősítette: az átlagjövedelem mértékéig havi két készpénzfelvétel tranzakciósilleték-mentes lesz. Arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is szeretne luxusadót, ezt a Fidesz parlamenti frakciója még vitatja. A hús áfájának csökkentéséről sincs még végleges döntés ‒ közölte a kormányfő, hozzátéve, csak olyan megoldást tart elfogadhatónak, amely garantálja, hogy a forgalmi adó mérséklése együtt jár az árak csökkenésével.

A kormányfő elmondta, a Fidesz-frakcióban egyre többen támogatják a rezsicsökkentés alkotmányba foglalását. Jelezte azonban, hogy a rezsicsökkentést elsősorban a jövő évi választáson kell megvédeni.

Orbán kijelentette: a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most. „Közelítünk a négymillió munkából élő emberhez, de ez az ország akkor lesz boldog és elégedett, ha legalább ötmillióan tudnak dolgozni” ‒ mondta a miniszterelnök. Arról is beszélt, több mint húsz éve dolgozik azon, hogy lelassuljon az áremelkedések üteme és csökkenjenek a megélhetési költségek. Hozzátette: mostanra közel kerültek ezekhez „a történelmi célokhoz”, az infláció mélyponton van, a rezsicsökkentés pedig jelentősen mérsékli a háztartások kiadásait.

A kormányfő a MOL-INA-ügyről a Kossuth Rádiónak azt mondta: Horvátországban olyan, gazdaságon kívüli kényszereket alkalmaznak, amelyek nem teszik indokolttá, hogy a 25 százalékban állami tulajdonú MOL ott maradjon a horvát energiapiacon. Ezért a kormány azt ajánlja a horvátoknak: fontolják meg, hogy ‒ amint Magyarország is megtette ‒ állami kézbe veszik az olajtársaság részvényeit. „Ha úgy gondolják, hogy bizonyos tevékenységet állami tevékenységként akarnak folytatni (...), elfogadjuk, de ennek van egy civilizált módja, ehhez nem kell senkit letartóztatni, kétséges vádakkal megrágalmazni” ‒ jelentette ki.

A miniszterelnök hozzátette: arra törekszik, hogy a magyar állam ne szenvedjen el veszteséget, egyetlen magyar állampolgárt se érjen méltatlan elbánás Horvátországban, ugyanakkor a horvát állam is jól járjon, és fennmaradjon a két ország barátsága.

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gubenc
2013. október 04. 12:32
- Ingyenes oktatás - Ingyenes egészségügy - Ingyenes készpénzfelvétel - Ingyenes utazás a nyugdíjasoknak vonaton Ebben az országban minden ingyen van. Komolyan mondom a norvég jóléti állam elbújhat mögöttünk. Csak tudnám, hogy akkor miért is költenek az emberek ennyi pénzt ezekre a dolgokra. Amikor bevezették a bankadót édesanyám bement betétet lekötni a bankba. K.b. 1%-al kisebb kamatot adtak neki, mint legutóbb. Erre megkérdezte, hogy akkor most a bankadót akarják-e behozni rajta. Édesanyám egy nyolc osztályt végzett parasztasszony, és rögtön átlátott a szitán. Aki nem tudja megérteni, hogy az ingyenes szolgáltatások árát máshol be lehet szedni, az vagy szerelmes a FIDESZ-be vagy fizetnek érte neki, hogy ne értse meg.
Gregorius
2013. október 04. 12:30
A MOL 25%-ban van állami tulajdonban, így az INA részvények eladásáról a tulajdonosok közgyülése dönthet. Én a magam részéről nem sietném el a dolgot, mert akárhogy is nézem, de az INA egy kapu az Adriára (potenciális olaj és gázvezeték...), így kevésbé függenénk az oroszoktól. A legnagyobb zűrt az okozná, ha, mint legtöbbet ígérőnek, épp nekik adnánk el, (a Gazprom Szerbiában is terjeszkedik..), mert akkor lezárnánk ezt az utat. Valahogyan meg kell egyezni a horvátokkal.
Secnir
2013. október 04. 12:05
"Orbán: Ingyenes lesz a készpénzfelvétel" és még azért nem engedélyezték először a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, mert azt mondta a bíróság, hogy az ingyensör meg örökélet azok nem teljesíthető kampánycélok.
szalámis hegedű
2013. október 04. 11:48
Az akasztás nyilvános és ingyenes lesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!