Ombudsman: Alapjogi visszásságok a nagyfai menekülttáborban

2013. szeptember 22. 12:35

Az alapvető jogok biztosának munkatársai alapjogi visszásságokat tártak fel a menekültek elhelyezését biztosító Csongrád megyei nagyfai sátortáborban – közölte a biztos hivatala vasárnap.

2013. szeptember 22. 12:35
A közleményben azt írták, Szabó Máté ombudsman munkatársai be nem jelentett ellenőrzést végeztek a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai részlegének területén felállított sátortáborban, amelyet a menekülteknek létesítettek. A helyszíni vizsgálat az illegális határátlépők előállításával kapcsolatban nem állapította meg alapjogok sérelmét, de a sátortábor üzemeltetésében látott kifogásolni valót.
 
A közlemény szerint a júliusi és az augusztusi hőségriasztás idején hiányoztak a külföldieknek kiosztott élelmiszer és ivóvíz hűtését, illetve megfelelő körülmények között való tárolását biztosító feltételek. Ez nemcsak az egészséghez, hanem – az étkezést napkeltétől napnyugtáig tiltó iszlám ramadán időszakára figyelemmel – a vallásszabadsághoz való alapjoggal összefüggő visszásságot is okozott. Veszélyeztette a tulajdonhoz való alapjog érvényesülését, hogy nem biztosították az értéktárgyak, készpénz letéti őrzését.
 
A közlemény szerint ugyancsak alkalmas alapvető jogsérelem okozására az, hogy nincs jogszabályban rögzítve a menedékkérők számára biztosítandó napi étkezés minimális energiatartalma. Az alapvető jogok biztosa ezért a belügyminiszter, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójának intézkedését kezdeményezte. 
 
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon az idén már májusig több mint háromszor annyian kértek menedéket, mint tavaly egész évben. Az elmúlt év azonos időszakához képest pedig megtízszereződött a menedékjogi kérelmek száma.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. szeptember 23. 09:03
Már probléma, Nagyfa nem volt a ramadámra felkéazülve! Mi lesz itt később megfizetve, ha az iszlám törni fog előre? Jó hír a kisüzemeknek: kezdhetik a burkák varrását!
Akitlosz
2013. szeptember 22. 18:32
Aztán meg abból is kezd elege lenniük az európaiaknak, hogy Európa alkalmazkodjon a muzulmánok vallási előírásaihoz. Van bőségesen muzulmán állam a Földön, sőt még jólét is van némelyikben, miért nem ezekben élnek, miért nem ezekbe menekülnek a menekültek? Az európai életminőség az kellene nekik, de közben sohasem lesznek hajlandóak úgy élni Rómában, mint a rómaiak. Magyarországin is van ilyen kisebbség. Európa a saját sírját ássa. De mire erre rájön sajnos már késő lesz.
Akitlosz
2013. szeptember 22. 18:28
Na és miért kérnek ennyien menedéket Magyarországon, ha itt ennyire rosszak a körülmények?
Csigorin
2013. szeptember 22. 16:03
Alapjogok... mit tettek le az asztalra nalunk hogy nekik itt jogaik legyenek? Alapkotelezettsegek miert nincsenek? Meg aztan: alapjogokat akkor adjon egy nemzet kulfoldieknek, ha elobb a sajatjainak tudja garantalni (elelem, lakhatas...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!