Szabó Máté: Elsietett jogalkotással nem lehet megoldani a válságot

2013. augusztus 30. 16:10

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa szerint elsietett jogalkotással nem lehet megoldani a válságot, és ha rosszul alkalmazzák a jogot, az elmélyíti a válságot.

2013. augusztus 30. 16:10

Az ombudsman az Európai Bizottság budapesti képviselete által a magyarországi és az európai szegénységről rendezett pénteki budapesti kerekasztal-beszélgetésén kiemelte: a felfokozott tempójú jogalkotást „nem lehet jól csinálni”. Szabó Máté két példát említett arra, amikor az állam igyekszik a nehéz helyzetben lévő embereknek segíteni, de nem feltétlenül megfelelő módon. A közmunka gyakorlata visszásságok sorozatát hozta létre, a hajléktalanok helyzetének kezelésére pedig átfogó megoldás kell, nemcsak a lakhatást, hanem a megfelelő munka- és oktatási lehetőségeket is biztosítani kell – mondta.

Szabó emlékeztetett: a kelet-közép-európai posztkommunista országokban jólétet, társadalmi konszolidációt vártak az EU-csatlakozástól, de ez tévedésnek bizonyult. Korábban azt hitték, hogy az EU demokráciában, működő hatékony piacgazdaságban és jólétben egyesíti majd a kontinenst, ehhez képest jelenleg a válságban egyesíti –mondta. Hozzátette: bebizonyosodott, hogy „az EU nem csodaszer”, mint ahogyan gondolták. Andor László szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos hangsúlyozta: szociális problémákkal kapcsolatban jelentős különbségek figyelhetők meg az EU-tagállamok között, ennek oka, hogy az országok eltérő politikákat, modelleket alkalmaznak a helyzet kezelésére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a válság miatt nagyjából öt éve egyre nőnek a különbségek az országok között. Ezt bizonyítja, hogy a különböző mutatók – például a munkanélküliségi ráta – 2007 előtt nagyjából együtt mozogtak a tagállamokban, azóta viszont jelentősek a különbségek –tette hozzá.

Mint mondta, a társadalmakon belül is nőttek a különbségek: válság idején sok a munkanélküli, de kevés a pénz, amellyel segíteni lehetne nekik, így általában a szegények szegényebbek, a gazdagok pedig még gazdagabbak lesznek. Az országok között ugyanakkor eltérések figyelhetők meg ebben a tekintetben is. Úgy látja, a tagállamok közötti eltérések oka, hogy különböző politikákat alkalmaznak. Míg egyes országok – éldául Nagy-Britannia – „szétterítették” a válságkezelés költségeit a társadalomban, mások – így Észtország és Litvánia - az alacsonyabb jövedelműekre nagyobb terheket raktak – magyarázta. Megjegyezte: a szociális problémákat jelenleg az északi tagállamokban tudják a leghatékonyabban megoldani.

Andor László elmondta: a szociális gondok kezelése alapvetően a tagállamok feladata, de az EU is igyekszik választ adni a növekvő egyenlőtlenségekre. Az unió több politikát is bevezetett, amely befolyásolhatja a társadalmi helyzetet, így a versenyképességi EU 2020 stratégiában a foglalkoztatást növelő és a szegénységet csökkentő célszámokat határoztak meg – mutatott rá. Hozzáfűzte: a 2013-as országspecifikus ajánlásokban is nagyobb hangsúlyt helyeztek a szegénység és a társadalmi kirekesztettség megszüntetésére. A biztos arra is kitért, hogy az EU szeretné, ha a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére több erőforrás, figyelem jutna, mert ha nem így lesz, annak véleménye szerint súlyos következményei lehetnek.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MacElek
2013. augusztus 30. 22:22
Olyan lehetőség nincs, hogy csak tartjuk a markunkat, és cserébe nem adunk semmit.
MacElek
2013. augusztus 30. 22:18
Tessenek választani!
MacElek
2013. augusztus 30. 22:13
Ha az nem jó, akkor még van a háború, mint tömeges munkaerő-felszívó vállalkozás. De akkor minimum az ország háromszorosára hízása a kitűzött cél. És sok cigány bele fog halni.
MacElek
2013. augusztus 30. 22:05
Ha a kormány bevállalja, évi húszmilliárdból építünk egy piramist. Aminek az ára majd bejön a turisztikán húsz év múlva. Az húszezer képzetlen cigánynak ad munkát, aminek van értelme.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!