Tiniknek vett cigit Csintalan Sándor

2013. július 10. 09:34

A Blikk olvasója lefotózta, ahogy Csintalan Sándor fiatalkorúaknak vett cigarettát az egyik nemzeti dohányboltban, lévén azok nem léphetnek be az üzletbe. A HírTV műsorvezetője nem tagadta az esetet, sőt azt mondta, máskor is segíteni fog a fiataloknak.

2013. július 10. 09:34

Fiataloknak vett cigarettát a Nyugati tér egyik nemzeti dohányboltjában Csintalan Sándor. Az esetet lefotózta a Blikk egyik olvasója is, a lap megkeresésére pedig maga a HírTV műsorvezetője, egykori országgyűlési képviselő sem tagadta, hogy kisegítette a trafik előtt ácsorgó fiúkat.

Csintalan a Blikknek elmondta: a fiatalok tisztelettudóan kérték a segítségét, ő pedig nem utasította azt vissza. „Nézze, már láthatóan közel voltak a 18-hoz, és olyan kevés szeretet van ebben a városban. Én nem tudom megmenteni őket a káros szenvedélyektől, de legalább tapasztaltak egy kis emberséget” – indokolta a műsorvezető azt, miért is vett cigarettát olyan fiataloknak, akik a szabályok értelmében nem hogy nem vehetnének még dohánytermékeket, de be sem léphetnek a trafikokba. Csintalan ráadásul azt mondta: valószínűleg máskor is segíteni fog a hasonló korúaknak.

 

Fotó: Blikk

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2013. július 10. 12:31
Ebből többek között az is kiderül, hogy a fogyasztó nem egyenlő a vásárlóval! Márpedig eddig mindig ezt próbálták sulykolni. A cikkbeli példára itt az ellenkezője is - gyerekkoromban rendszeresen bevásároltam a házban lakó, bottal járó idős néninek. Vettem neki cigarettát, és bort is, pedig én egyiket sem fogyasztottam.
3M..
2013. július 10. 12:23
Sosem szerettem Csintalant, de ezt most jól tette. De ne aggódjunk, jön majd Lázár, meg Giró-Szász, és majd jól megmagyarázza érthetően nekünk. Addig is fiatalkorúnak, mi egyszerű emberek, vegyünk dohányboltban csak csokit, meg nyalókát. Szebb Jövőt!
trespass
2013. július 10. 12:19
:DD Ahogy elnézem porszem került a gépezetbe. A shitnyik bagázs nincs igazán összhangban, hogy mostan csintalan büdös komcsi, vagy jaffer (védendő) seggfej. Mulatságos. :)))
Zanzi bár
2013. július 10. 11:54
Nemzeti Szerelembolt :-) http://www.funpic.hu/hu/kategoriak/egyeb-foto/44425_nemzeti-szerelembolt?mode=latest&position=0&large=1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!