KIM-NGM: Az EB veszélyezteti az Erzsébet-program pénzügyi alapjait

2013. június 20. 17:04

A kormány szociális programjaként működő Erzsébet-programról hozott döntéssel az Európai Bizottság (EB) veszélyezteti a program működési forrásait, illetőleg a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) révén a hazai turizmus fellendítésének pénzügyi alapjait – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel az Európai Bizottság döntésére reagálva.

2013. június 20. 17:04

Az Európai Bizottság csütörtökön közölte, hogy két ügyben is újabb szakaszba lépteti a Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat: a béren kívül adható juttatások ügyében az Európai Bírósághoz fordul, az ipari kibocsátások miatt pedig úgynevezett indoklással ellátott vélemény érkezik Brüsszelből Budapestre. A brüsszeli testület szerint az étkezési jegyek, szabadidő- és üdülési utalványokra vonatkozó magyar szabályozás sérti a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadságának uniós elvét.

A KIM és az NGM közleményében rámutat arra, hogy Magyarország az Erzsébet-programmal az Európai Uniót sújtó gazdasági válság idején is talált megoldást arra, hogyan juthatnak a szociálisan rászorulók, családok és gyermekek pihenési, kikapcsolódási lehetőséghez anélkül, hogy az az államkasszát vagy a rászorulók pénztárcáját terhelné. Az Erzsébet-program szociális program és szolgáltatás, amely nyereség célzatú piaci szerepet nem tölt be. Az Erzsébet-program bebizonyította, hogy nehéz gazdasági helyzetben is lehet újszerű, szolidáris lépést tenni az emberek felé – hangsúlyozzák a közleményt kiadók.

Az EB ezzel a lépésével egy olyan sikeres program jövőjét veszélyezteti, amely itthon bizonyított, a magyar embereknek segítő kezet nyújtott, más országoknak pedig követendő példát mutat. Bíznak abban, hogy az Európai Bíróság elfogadja a magyar álláspontot, miszerint a szociális feladatok ellátása, annak pénzügyi alapjainak megteremtése tagállami és nem uniós hatáskör – írja közleményében a két szaktárca. A közleményben megfogalmazzák azt is, hogy a SZÉP-kártya bevezetésével nem korlátozták, hanem kinyitottak egy korábban monopol piacot: míg az üdülési csekket kizárólag egy szereplő forgalmazhatta, a SZÉP-kártyát jelenleg is három nagyvállalat bocsátja ki, amelyek között hazai és külföldi érdekeltségű egyaránt megtalálható.

A SZÉP-kártya esetében az EB eljárása a kártya kibocsátásának kormányrendeletben meghatározott feltételeit érintette, túl szigorúnak és EU-s jogszabályokba ütközőnek értékelte. A kártya kibocsátását azért kellett szigorú feltételekhez kötni, hogy a fogyasztók pénze biztonságban legyen. A SZÉP-kártya rendszere jelenleg 840 ezer munkavállaló számláit kezeli, amelyekre a kibocsátás megkezdése óta már 106 milliárd forint feltöltés érkezett. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a kibocsátók jelenleg 45 ezer elfogadóhellyel állnak szerződéses kapcsolatban, belátható, hogy a rendszer működtetése mögé nagyon komoly garanciákat kell állítani – áll a közleményben.

A szaktárcák álláspontja továbbra is az, hogy a kártyabirtokosok pénzének biztonsága érdekében ezekre a peremfeltételekre szükség van. Aki a feltételeket teljesíteni tudja, az szabadon beléphet a kártya kibocsátói piacára, ehhez semmilyen kormányzati engedélyre, igazolásra, külön döntésre nincs szükség – írja közleményében a KIM és az NGM. A kártya bevezetése óta eltelt időszak forgalmi adatai azt igazolják, hogy a rendszer jól és biztonságosan működik, a munkavállalók szívesen választják és használják is ezt a juttatást. A SZÉP-kártya révén 2011 ősze óta már 67 milliárd forint áramlott a gazdaságba, a kártya a turisztikai és a vendéglátó ipari ágazat stabilitásának az egyik legfontosabb záloga.

A kormány nem támogatja a reáljövedelmek csökkentését – a cafeteria-rendszer átalakítását –, viszont fenn kívánja tartani az ebből származó bevételek kizárólag szociális, illetőleg gazdaságélénkítő célra történő felhasználását – hangsúlyozza a KIM és az NGM.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2013. június 21. 10:07
Annak idején, még az átkosban hihették azt az állami tisztviselők, hogy amit csinálnak, az jó az állampolgároknak, vagy jobb, vagy legalábbis kevésbé rosszabb. Ezért őszintén védhették a mundér becsületét. Már amelyik elhitte... De ma nyilvánvaló, hogy olykor hanzugságokat állítanak - mint most is-, amivel a leginkább az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások színvonala és mennyisége csökkenését leplezik. Tehát a tisztviselő hazudik. Mindezt azért kénytelen megtenni, mert a poltikus NEM ismerheti el, hogy "kedves honfitársaink erre meg erre ma már nincs elég pénz", mert az nem hiszi el. "Miért, a felcsúti stadionra van!?" - kérdezheti találékonyan. Ugyanis az történt, hogy a cafetéria rendszer adótámogatását jelentősen lecsökkentették. (Kb. 120 mrd forinttal?) Megszüntették az eddig vállalkozói rendszert, és helyette egy állami intézményt állítanak be a működtetésére. Ami, mint tudjuk, csak látszólag költséghatékony, valójában hosszú (közép, sőt rövid...) távon biztos, hogy pazarló - a költségérzéketlenség, és korrupció okán... De tiltakoznak, és az állami hírügynökség persze, "tájékoztat".
Next adósság
2013. június 21. 04:29
Vivien Bilderberger utalványt kellett volna kiadni amit a trafikban és kocsmában is elfogadnak, és két Vivien utalványért adnak három Lendvai Pali bácsi utalványt a kocsmában. Prutty!
=nessuno=
2013. június 21. 00:44
Európai béreket a dolgozóknak!!! Nem rezsicsökkentés, meg jegyrendszer kell.... Fizetőképes kereslet kéne.
dudly55
2013. június 20. 18:09
Az Erzsébet programban a nyugdíjasok is részt vehetnek. Igen ám de olyan bonyolult az igénylés amit elektronikus formában kell beadni, hogy nyugdíjas legyen a talpán aki meg tudja csinálni, főleg ha még számítógépe sincs. De ha sikerül az igénylés és el is nyeri az üdülésre való jogot akkor a kormány mondja meg, hogy melyik üdülőben lehet igénybe venni. Nincs választási lehetőség. Az idős emberek szeretnek inkább a melegvizes strandokon pihenni ehelyett a legtöbb igénybevehető üdülő a Balaton partján van. Régen fizettünk 10000,- Ft-ot kaptunk 40000,- Ft értékű utalványt és azt strandbelépőre, ennivalóra is el lehetett költeni. Ja, hogy a nyugdíjas örüljön hogy él és ne válogasson.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!