Az Összetartozás Dala

2013. május 22. 12:51

„Az Összetartozás Dalával szeretnénk kifejezni mindazt, amit a szívünkben érzünk, de szavakkal elmondani nem tudunk.”

2013. május 22. 12:51

„Az Összetartozás Dala

»Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!«

(Részlet Kodály Zoltán: Bicinia Hungarica előszavából)

Kodály Zoltán zeneművelő, a XX. századi népzenekutatás úttörője – mint ahogyan a fenti sorok is mutatják – hitt a közös éneklés léleknemesítő erejében. A zene nonverbális kommunikációs eszköz: ahová a szavak már nem érnek el, oda a zenén keresztül vezet az út. A dal megérinti az ember lelkét, vigasztalni tud, képes örömet fakasztani maga körül és saját maga számára. Kodály Zoltán máig vitathatatlan zenepedagógiai elképzeléseinek középpontjában az éneklés közösségi élményének megélése áll.

A fenti gondolat ihlette az idei Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából született zeneművet, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ismert énekesek közreműködésével készíttetett az MTVA együttműködésével.

Az Összetartozás Dalának zeneszerzője Bársony Bálint, aki gyermekkórusra komponálta a játékos, fülbemászó dallamvilággal rendelkező darabot, de üzenete korosztálytól függetlenül mindenkinek szól. Az Összetartozás Dalával szeretnénk kifejezni mindazt, amit a szívünkben érzünk, de szavakkal elmondani nem tudunk. A dal közös éneklésre buzdít, amellyel átélhető a közösséghez tartozás örömteli élménye, valamint kifejezhető a nyelvéből, zenéjéből, kultúrájából erőt és értéket merítő magyarság nemzeti megújulása, összetartozása.

Az Összetartozás Dalában közreműködik az MR Gyermekkórusa, szólót énekel Csizmadia Anna népdalénekesnő. A dalban feltűnik több, tehetségkutató versenyből ismertté vált fiatal művész is, akik örömmel tettek eleget a felkérésnek, hogy előadásukkal tolmácsolják a nap központi üzenetét hordozó dalt. Antal Timi, Bencsik Tamara, Baricz Gergő és Kállay-Saunders András énekesek szerepvállalása az Összetartozás Dalában is mutatja: bárhol is szülessünk a világban, a közös nyelv, a közös kultúra mindenhol és mindenkor összeköt bennünket. A dalban közreműködik továbbá Gergely Éva énekesnő, és természetesen a szerző, Bársony Bálint is látható és hallható az Összetartozás Dalának klipjében.

A dalból készült videóklipet a Nemzeti Összetartozás Napján sugározzák majd a közszolgálati médiumok csatornái. Június 4-én 18 órától a dal felcsendül az Országház Kupolatermében, valamit a szabadkai Szent Teréz Templomban. Az Összetartozás Dalának első bemutatására a 2013. május 22-i sajtótájékoztató alkalmával kerül sor az Akvárium Klubban.

A dal teljes szövege:

Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindenki táncol
Veled álltam egy hatalmas körben, a puha fűben, egy harmatos réten
Kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek
Szemünkben a boldogság fénye ég
Állj be te is a körbe! Táncolj, ahogy hajt a véred,
érezd, hogy a föld szíve dobban veled, mert mind egyek vagyunk
Érik már a barack, áldott föld gyümölcse”

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2015. június 05. 00:08
Trianon ünnep a Fidesznél!!!!!!!!!!!!!
1120
2013. május 23. 01:08
Először is: nekem tetszik ez a dal. Másodszor: a "trianon-szindrómát" egyszer végre már meg kéne haladni, mert nonstop gyászban egyszerűen nem lehet létezni... Sokszor, sok embernek elmondtam már, hogy nagyon nem irigylem azokat a magyar embereket, akik már minimum eszméltek 1920-ban. Elképesztő fájdalommal voltak kénytelenek tudomásul venni azt, ami történt (ugyan mi mást tehettek volna...?) A Nemzeti Összetartozás Napjává tenni június 4-ét azért volt szerintem egy briliáns ötlet, mert egy gyásznapot változtatott át a remény napjává. A remény pedig ez: mi magyarok - bár éljünk bárhol a nagyvilágban - összetartozunk! CSAK AZÉRT IS!!!
Toportyán zsóti
2013. május 22. 23:07
Litvániában videofelvételekkel alátámasztott hírek kaptak szárnyra arról, hogy titokzatos, oroszul beszélő ürgék 20 euróért vásároltak szavazatokat az azeri kanpacsirtának. Ugyanez a történet szó szerint lejátszódott már 2009-ben Belaruszban, s ugyancsak az azeriek kavarták. Közben az orosz külügy Bakuban veri az asztalt, hogy az azeriek miért nem adtak pontot az orosz aspiránsnak… Ők tehát így játszanak. Mai találós kérdésünk: Magyarország kinek adta a legtöbb pontot az idén? S ez vajon került-e akár 20 eurójába is az azerieknek?
Ouroboros
2013. május 22. 22:18
Kemény :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!