DK: A fideszes brancsok eluralták az országot

2013. április 27. 11:40

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány a föld, az energiakereskedelem és a média után a dohánykereskedelmet is megszállta, „a fideszes brancsok eluralták az országot”.

2013. április 27. 11:40

Varju László, a párt független országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: tudomása van arról, hogy például Tapolcán és a vele szomszédos Badacsonytomajban is ugyanaz a Fideszhez közeli nyomdaipari vállalkozás nyerte el a dohánytermékek árusításának jogát. Emlékeztetett arra, hogy míg a termékek kereskedelmének joga az eredeti szabályozás szerint egy-egy trafik számára havonta nagyjából 300 ezer forintos eredményt hozott volna, addig egy, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János által beterjesztett módosító javaslat ezt megháromszorozná.

Mivel egy-egy érdekkör általában 6-10 trafikot szerzett meg, 2-3 millió forintos eredménnyel számolhatnak havonta – fűzte hozzá a képviselő, aki szerint nem írhatók alá a koncessziós szerződések, mivel egyértelműen látszik az állami korrupció. Kijelentette: emiatt Lázár Jánosnak is le kell mondania.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. április 27. 13:30
http://www.madosz.hu/index.php?mod=2&akc=olvas&hid=3916 2010–től Magyarországnak is alkalmazni kell – jelenlegi információk szerint – a szétválasztást, amely gyakorlatilag a támogatások megszűnését jelenti és ez egyértelműen dohánytermesztés magyarországi megszűnésével fog együtt járni. A termesztés megszűnésével ugyanakkor, a fentebb említett hátrányos helyzetű régiókban 25 000 elsősorban szakképzetlen női és roma kisebbséghez tartozó munkavállaló válik munkanélkülivé, amely tovább fogja rontani a régiók helyzetét. A termelés fenntartása ezért gazdasági kérdésen túl szociális kérdés is ezekben a térségekben.” kik is tették????
pikkpakk
2013. április 27. 13:17
Lézerjankónak LE KÉNE MONDANIA ? a frászt ! az egész fidesznek kellene..
silvester
2013. április 27. 12:33
Jól jönne még egy kis dohány károgja a varjú.Bizony nektek,rólatok van szó.A csap azonban zárva,nem csurog,őmlik hozzátok a lé.KÁR-KÁR-KÁR varjú de nekünk igy a JÓ-JÓ-JÓ.Nagy a csőröd 1%-al,4-el a béka segge alatt,mit akartok dinkák.Igyatok ezentúl kövidinkát,dinkáknak az való.
kamasuka
2013. április 27. 12:23
Egyelőre a főnökötök kormányzása alatt egyezett meg a bűnözői réteg a titkosszolgálatokkal. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!