Balog: Pintér ígéretet tett, hogy megtalálják Orosz Ferenc támadóit

2013. április 29. 19:52

Pintér Sándor belügyminiszter biztosította a kormány tagjait arról, minden erőfeszítést megtesz, hogy kézre kerítsék Orosz Ferencnek, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökének támadóit – tájékoztatta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn az MTI-t.

2013. április 29. 19:52

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte: megdöbbenéssel értesült arról, hogy Orosz Ferencet, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét „neonácik” bántalmazták. „Az ütések nemcsak egy emberi jogokért kiálló szervezet elnökét, egy Fidesz-tagot, hanem mindnyájunkat, minden jóérzésű magyar embert értek” – írta a miniszter. Felidézte, hogy Orosz Ferenccel közösen valósították meg a Wallenberg-emlékévet, és az egyesület elnöke nemcsak a Fidesz egyik helyi szervezetének alapítója, hanem mind neki, mind Orbán Viktor miniszterelnöknek régi barátja. Balog Zoltán azt írta: „Orosz Ferencet azért érték ütések, mert felszólalt a gyűlöletbeszéd ellen”. Ez azonban „nem tántorít el bennünket attól, sőt, megerősít abban, hogy a jövőben is a lehető leghatározottabban fellépjünk a gyűlöletkeltő beszéd és cselekedetek minden megnyilvánulása ellen” – hangsúlyozta a tárcavezető. Korábban Martonyi János külügyminiszter is elítélte a támadást, és mielőbbi gyógyulást kívánt Orosz Ferencnek.

Orosz Ferenc, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke hétfőn számolt be az MTI-nek egy a gyűlöletbeszéd témájában rendezett budapesti konferencián arról, hogy vasárnap egy futballmeccsen szidalmazták, majd eltörték az orrcsontját. Elmondta: vasárnap délután a Puskás Ferenc Stadionban az FTC-Videoton meccsen szurkolt családjával, ahol többen Mussolinit éltető szólamokat, valamint „Sieg Heil!”-t kiabáltak. Orosz Ferenc egy idő után rájuk szólt, hogy hagyják abba, ekkor megfenyegették, és „zsidó kommunistának” nevezték. A mérkőzés után két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, „csak azért is Sieg Heil!”, majd a másik megütötte. A második világháború alatt magyarországi zsidókat mentő svéd diplomata nevét viselő egyesület vezetője az MTI-nek azt mondta: úgy gondolja, hogy az őt ért atrocitás gyűlölet-bűncselekménynek számít. Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy súlyos testi sértés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a XIV. kerületi rendőrkapitányság az Orosz Ferencet ért bántalmazás ügyében.
 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
painkiller00
2013. április 29. 21:00
Ez az Orosz Ferenc vmi különleges személy?Oda megy beszól és még ő van felháborodva.Tipikus zs módszerek.
preludio11
2013. április 29. 20:52
Ilyen gyűlőlet bűncslekmények százával előfordulnak naponta. Példáúl odamegyek pár kigyúrt kopcsóhóz és megkérdezem. -Na mi van geca,köcsög vagy? Utánna ha a baleseti sebészeten az ügyeletes doki túlórázni kényszerül,és a plasztikai sebész is csak sírva vállal,akkor nem csodálkozok ilyen nagy,ártatlan szemekkel,mint ez a holomán fasz.
Thomas Müller
2013. április 29. 20:35
Igaz, hogy ez gyűlölet-bűncselekmény, de ehhez hozzá kell tenni, hogy erről a gyűlöletről maguk az áldozatok tehetnek. Mint ahogy a cigánygyűlölettel is így van ez.
Viator
2013. április 29. 20:34
Amikor minden héten agyonvernek egy magyar nyugdíjast a cigányok 300 forintért vagy csak úgy, unalomból, akkor nincs elhatárolódás,felháborodás, miniszeri nyilatkozat. Bezzeg, ha egy zsidó beleköt valakibe és ezért kap egy pofont, egyből a tetűhintások talpát nyalja a "nemzeti ügyek kormánya". Vannak, akik egyenlőbbek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!