Kövér: Küzdeni kell, ha ki akarunk állni jogainkért

2013. március 22. 14:13

Kövér László házelnök szerint semmit nem tanult a történelemből az, aki azt hiszi, az örökös meghunyászkodás hoz biztonságos életet.

2013. március 22. 14:13

Küzdelemmel, kockázattal és sokszor áldozatokkal jár az „elemi jogainkért és a tisztességes bánásmódért” való kiállás – hangoztatta a házelnök a berettyóújfalui városházán a székely zászló kitűzése alkalmából és Orbán Balázs egykori városi parlamenti képviselő emlékére szervezett pénteki ünnepségen. Véleménye szerint ezeket sem Brüsszelben, sem a Székelyföldön nem adják ingyen. „Aki azt hiszi, hogy az örökös meghunyászkodás (...) hoz biztonságos életet, az semmit nem tanult a történelemből” – mondta Kövér László, hozzáfűzve: aki mindezt politikusként hirdeti, az a nemzet sírásója.

Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, a magyarok 1918-1919 „honvesztő történései” idején és a 2004-es népszavazáskor is azt gondolták, hogy egyéni boldogulásuk, túlélésük ára a közösséghez tartozásukról való lemondás. Hozzátette: mindig bajt hoz a jövő, ha a magyarok egymást tehernek érzik. A politikus óva intett attól, hogy megismétlődjön a történelem, hogy 1918-1919-hez és 2004-hez hasonlóan a magyarok ismét egymás ellen forduljanak.

Kitért arra, hogy akkor is székely zászlók lengtek a havas szélben, amikor 1918 decemberében az akkori székely nemzeti tanács felhívással fordult a frontról hazatérő székely katonákhoz. A hazát és a nemzeti önbecsülést megtartani akaró magyarokban csak a nemzeti lobogó és a székely zászló tartotta akkor a lelket – hangoztatta Kövér László. Rámutatott: bár a magyar és székely honvédők az első világháború után nem tudták megakadályozni a történelmi Magyarország szétszabdalását, napjainkban az egységesülő Európa – „megannyi ellentmondása mellett is” – lassan, de biztosan felszámolja a magyarokat egymástól elválasztó országhatárokat. Hozzátette: a 2010-ben alakult Országgyűlés megteremtette a közjogi lehetőségét a magyarok egymásra találásának.

Kövér László végezetül azt mondta: a székely zászló kitűzése Magyarországon azt jelenti, hogy „figyelünk a velünk összetartozókra, hogy támogatjuk a székelység küzdelmét az autonómiáért, a kulturális önrendelkezésért, az Erdélyből és Székelyföldről 90 éve szakadatlanul folyó forráskivonás befejezéséért, a tisztességes és méltó, az alapvető emberi értékekre épülő közös élet megteremtésének lehetőségéért”.

A városházán ünnepi műsorral emlékeztek meg a „legnagyobb székelyről”, Orbán Balázs íróról, néprajzkutatóról, akit Berettyóújfaluból választottak 1881-ben parlamenti képviselővé. Kövér László Vitányi István (Fidesz) országgyűlési képviselő és Muraközi István (Fidesz) polgármester társaságában tűzte ki a székely zászlót a városháza homlokzatára.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2013. március 26. 17:41
Kövér nem akarta meghallani a testvérpárt a Jobbik zsidózását, cigányozását, sőt az az ellen tiltakozó Szanyit bünteti, és vele világos üzenetet küld minden antifasisztának, demokratának. No persze mindez érthető egy olyan embernél aki a nyilas Nyírő József hamvainak állami pompával történő hazahozatalában illetve a romániai végleges eltemetési kísérletben főszerepet játszott. Kövérnek mostani szereplése (is) sokat mond a Fidesz valódi arcáról mármint, hogy egy hajszál választja el a fiúkat a szélsőjobbtól.
kukagyerek
2013. március 22. 16:39
Kövír! Téged nem értesített senki, hogy 2/3 van a kezetekben? Kapjá má a vízművekhez a nyakadon és vakard meg!
kövérlaca
2013. március 22. 16:18
Saját faszságotokkar harcoltok,nem az országért,aztán a végén csak kértek 1 számot és teljesítitek,akár 3 Bokros csomagot is letolva a magyar emberek torkán te komenista fattyú!
Felebarát
2013. március 22. 15:27
miért-hogyan-mit...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!