Költségvetési intézmény lesz 28 kórház

2013. március 18. 17:57

Április 1-jétől költségvetési intézmény lesz az a 28 kórház, amely már korábban állami tulajdonba került, de eddig gazdasági társaságként működött. Az erről szóló törvényt hétfőn kormánypárti szavazatokkal fogadta el az Országgyűlés.

2013. március 18. 17:57

Az államot áprilistól a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet képviseli. Az átalakulás nagyjából 18 ezer dolgozót érint, ők – ha továbbra is az adott betegellátó intézményben kívánják folytatni munkájukat – közalkalmazotti státusba kerülnek. A fenntartó minden munkavállalót átvesz az átalakuló intézményekbe; alapilletményük, illetménykiegészítésük és rendszeres illetménypótlékaik együttes összege pedig nem lehet alacsonyabb a gazdasági társaságnál január 1-jén érvényes, jogszabály, kollektív és munkaszerződés alapján járó alapbér és rendszeres bérpótlékok együttes összegénél.

Az egészségügyi államtitkárság korábbi indoklása szerint a munkavállalók számára pozitív lesz a változás, hiszen kaphatnak 13. havi bért, és az eseti illetmények is járnak majd nekik. A jogszabály szerint a gazdasági társaságnál ledolgozott évek is beleszámítanak majd a közalkalmazotti jogviszonyban töltött évek közé. Az üzemi tanácsok közalkalmazotti tanácsként működnek tovább, a hatályos kollektív szerződés pedig hatályát veszti a kórházak átalakulásával. Az átvétellel kapcsolatosan az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hivatalból módosítja a működési engedélyeket, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pedig a finanszírozási szerződéseket, amelyek tartalma nem változik, és szintén változatlan marad a kórházvezetők személye is.

A törvény előírja, hogy a társaság legkésőbb a feladat átvételének időpontjáig átutalja összes, bankszámlán lévő pénzeszközét a befogadó intézmény kincstári számlájára, valamint a készpénzállományát is átadja. Egyértelművé teszi továbbá, hogy a jogutódlás a követeléseket nem teszi lejárttá, minden jog és kötelezettség, valamint a vagyon is átszáll a befogadó intézményre. Az átadás-átvétel során nem kell alkalmazni a végelszámolásra, illetve felszámolásra vonatkozó szabályokat, a törvény hatályba lépése után pedig követően nem indítható felszámolási, illetve csődeljárás a gazdasági társasággal szemben. Az átalakítást az egészségügyért felelős államtitkárság szerint az indokolja, hogy az elmúlt évben megtörtént állami átvétel után a gazdasági társasági forma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a betegellátás minősége és a hatékonyság nem javult lényegesen, az intézmények működését nagymértékben nehezítette a korábban felvett hitelek törlesztése. Az indoklás szerint ráadásul a szóban forgó kórházak dolgozói többször is kimaradtak a közalkalmazottaknak járó eseti többletjuttatásokból.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. március 18. 22:58
A mindenféle Zrt.-nél még az állam is jobb. Sajnos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!