Az Együtt 2014 elítéli az ELTE BTK-n történteket

2013. február 20. 16:02

Az Együtt 2014 szerint nem elég felelősségre vonni a jogkörükkel visszaélő HÖK-vezetőket, meg kell újítani a hallgatói önkormányzati rendszert.

2013. február 20. 16:02

A választói mozgalom az MTI-nek szerdán küldött közleményében azt írta: ami az ELTE Bölcsészettudományi Karán történt, a hallgatók tisztességtelen és törvénytelen listázása, a magyar közélet egyik legnagyobb botránya. Véleményük szerint a jogsértések megszüntetése és a jogkörükkel visszaélő HÖK-tisztségviselők felelősségre vonása nem elég, az egyetemi hallgatói önkormányzati rendszert alapjaiban kell megújítani. Az Együtt 2014 abban látja a megoldást, ha a HÖK-választás titkos, és tantárgyfelvételkor, az elektronikus tanulmányi rendszeren keresztül történik, mert ezzel jelentősen szélesíteni lehet a hallgatói önkormányzat legitimációját.

Sürgetik, hogy a HÖK-tagságnak legyen időbeli korlátja, hogy a tisztségviselőknek beszámolási, válaszadási kötelezettséget írjanak elő, valamint hogy a hallgatói önkormányzatok csak nyilvános pályázat alapján oszthassanak pénzt, és kötelesek legyenek nyilvánosságra hozni az általuk kötött szerződéseket. „A jelenlegi HÖK-rendszer megbukott: politikai szélsőségesek és gátlástalan politikusok keltetője lett – tisztelet a ritka kivételnek” – olvasható a választói mozgalom közleményében.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristóf
2013. február 20. 18:19
Ezt az egész rohadt orbáni rendszert el kell takarítani.Ez az ügy arra jó,hogy sok embernek felnyitja a szemét.Ez a rezsim velejéig mocskos,minden ízében gonosz és aljas.A nemzeti együttműködés rendszere hamuvá kéne hogy égjen,még a hamuját is el kell tüntetni.
heep
2013. február 20. 18:15
"Az Együtt 2014... meg kell újítani a hallgatói önkormányzati rendszert." Na elkezdte a demokratulást a E2014, pedig még hol van, hogy kormányra kerüljenek? Ha egyáltalán. Gondolom még nem hallottak arról, hogy vannak az államtól, a kormánytól független (és szabad) szervezetek is. Például a hallgatói önkormányzat. Akiknek nem a politika kellene, hogy meghatározza a tevékenységét, a vezetőségét.
fogd a pénzt és kuss
2013. február 20. 17:56
én meg elítélem a e14-et és akkor mi van?
packó_
2013. február 20. 17:48
Szerintem a kábszer legalizálására törekvés a magyar közélet egyik legnagyobb botránya.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!