ÁNTSZ: Egyre több az influenzás

2013. január 09. 16:22

Az előző héthez képest több mint 50 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, és további betegekben a vírust is kimutatták – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.

2013. január 09. 16:22

A tájékoztatás szerint újabb három beküldött mintában mutatták ki az influenzavírus jelenlétét a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban. A betegek légúti mintáiból eddig kimutatott influenzavírusok megfelelnek a 2012-13-as szezonra gyártott vakcinában található törzseknek. „Ez azt jelenti, hogy a védőoltás láthatóan magas szintű védelmet nyújt a közeledő influenzajárvány ellen” – tudatta az ÁNTSZ.

Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb, szerdai összesítése szerint 53 százalékkal több, 4500 beteg fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az év első hetében, az egy héttel korábbihoz képest. A legtöbb beteg (44,5 százalék) a 15-34 éves fiatal felnőttek közül került ki.

Az ÁNTSZ felhívta a figyelmet, hogy „még mindig nem késő kérni a védőoltást”. Az influenza elleni térítésmentes vakcina – a jogosultak számára – továbbra is elérhető a háziorvosoknál. Gyógyszertári forgalomban ebben a szezonban is többféle készítmény kapható.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!