A Nemzet Színészeit félti a NER-től az LMP

2013. január 08. 17:52

Az LMP szerint méltatlan, hogy a Nemzet Színészei nem kapják meg időben a nekik járó rendszeres juttatásokat.

2013. január 08. 17:52

Az LMP délutáni sajtóközleményében azt állítja, hogy „a Nemzet Színészei idén januárban sem fognak időben hozzájutni a havonként járó rendszeres juttatásukhoz. Az érintettek ezt rendkívül későn, csak tavaly év végén tudhatták meg az EMMI által részükre küldött levélből, amelyből az is kiderült, hogy három hónapnyi pénzt kapnak majd egy összegben, azaz akár márciusig csúszhat az utalás”.

Az LMP ennek tudatában írásbeli kérdést nyújtott be Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez: „mivel magyarázható az, hogy az egész ország által elismert művészek immár nem először nem jutottak hozzá a járandóságukhoz, ráadásul erről csak az utolsó pillanatban értesítették őket”.

Karácsony Gergely, a Kulturális és sajtóbizottság alelnöke így fogalmaz az LMP frakciójának közleményében: „Úgy látszik, hogy a Nemzet Színészei sem tettek le eleget az asztalra ahhoz, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere komolyan vegye őket”.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. január 08. 20:48
Hiába,a kultúra fényévekre van a baltás Kedves Vezetőtől!
Greffiti
2013. január 08. 19:23
A nemet színésze és a nemzet sportolója címet a fidesz kormányalapította. Iszonyatosan nagy összeget kapnak ezek az emberek. Megérdemelten. De. Nem sül le a képükről a bőr, 2-3 hónap késés miatt ezt a cikruszt csinálni? Kedves nemzet emberei, szégyelljék magukat!
velemeny2010
2013. január 08. 19:07
Eleve nem tudom, annak idején minek kellett létrehozni ezt a nemzet színészesdit. Más is ezerrel melózik és mégsem kap extra lóvét. Félreértés ne essék, nem sajnálom tőlük, de azért kik a tökömék ezek, hogy orrba-szájba lóvét kapjanak?? Pláne azok a tagok, akik a nyugdíj mellett még aktívak... Különben is maga a kiválasztás is eleve szubjektív. Valaki például jó színésznek tartja Bodrogit, engem viszont kibaszottul irritál már a hanghordozása is.
kjkj945
2013. január 08. 18:42
5 évvel ezelőtt persze nem féltetették őket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!