Jobbik: A felsőoktatás nem az elité!

2012. december 05. 18:09

A nemzeti radikálisok úgy vélik: a kormány kizárólag megszorítási lehetőségeket lát a felsőoktatásban, pedig az nem lehet felső tízezer kiváltsága.

2012. december 05. 18:09

A Jobbik szerint a felsőoktatás nem lehet a felső tízezer kiváltsága, és úgy látják, a kormány csak megszorítási lehetőséget lát a felsőoktatásban - közölte Dúró Dóra, a párt képviselője az MTI-vel.

Dúró Dóra közleményében felidézi, hogy a Fidesz 2010-ben ennek éppen ellenkezőjét ígérte, 2008-ban pedig még ők kezdeményeztek népszavazást a tandíj eltörléséről, amelyet most, kormányon mindenkire ki akarnak terjeszteni, így végleg elfordultak a fiataloktól. Szerinte ezt a döntést már nem lehet munkaerő-piaci igényekkel magyarázni. A Jobbik szerint „végleg bebizonyosodott, hogy a kormány csak megszorítási lehetőséget lát a felsőoktatásban, és az érintett generáció életében helyrehozhatatlan károkat okoz azzal, hogy harminc ezüstért eladja a diplomaszerzési esélyüket”.

Az MTI birtokába került, december 3-i, a kormány által még nem tárgyalt előterjesztésben az áll, hogy a kormány a munkaerő-piaci igényekhez illeszkedően, az ágazati stratégiákban meghatározott prioritásoknak megfelelően, a nemzeti együttműködés programjában vállalt társadalompolitikai törekvésekkel, valamint a Széll Kálmán Terv fiskális célkitűzéseivel összhangban összesen 74 110 főben állapítaná meg a magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzésekre 2013-ban felvehető jelentkezők számát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma javaslata alapján jövőre 10 480-an teljes ösztöndíjas, 46 330-an pedig részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. Emellett 16 ezren mesterképzésben, 1300-an doktori képzésben tanulhatnának.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
devlaci2
2012. december 06. 08:02
Orbán kioszt két pofont a felsőoktatásnak és elküldi őket haza.. http://tabloidschmuck.tumblr.com/post/37294087672/a-tudas-a-kivaltsagosoke
cutcopy
2012. december 05. 22:36
Van még Jobbik..?
GeoCracker
2012. december 05. 22:02
http://varanus.blog.hu/2012/12/05/nyilt_haduzenet_orbannak#comment-form
huttinger
2012. december 05. 22:02
A 2008-as népszavazás egyik pontja kipipálva. Vajon mi lesz a kórházi napidíj és vizitdíj fidesz elnevezése?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!