E14: Áder vétója az utolsó esély

2012. december 06. 19:06

Az Együtt 2014 közleménye szerint a köztársasági elnök vétója az utolsó esély arra, hogya 2014-es választások folyamata minden szempontból demokratikus maradhasson.

2012. december 06. 19:06

Az Együtt 2014 szerint az államfő alkotmányossági vétója egy utolsó esélyt kínál arra, hogy a választópolgárok egy minden szempontból demokratikus folyamat során választhassanak 2014-ben. A választói mozgalom az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében arra reagált, hogy Áder János köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért a választási eljárási törvényről. Az államfő alkotmányosan aggályos részeket talált a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokban, kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban.

Az Együtt 2014 közleményében azt írta: a kezdettől tiltakozott az ellen, hogy a választójog gyakorlását előzetes regisztrációhoz kössék. A szervezet szerint a választói feliratkozás bevezetése olyan akadály, amelynek a szükségessége mellett nem szólnak érvek, és amely fájdalmasan sokakat tarthat vissza attól, hogy éljenek választójogukkal.

A kétharmados parlamenti többség minden józan, demokratikus érv ellenére megszavazta a jogszabályt, a köztársasági elnök alkotmányossági vétója azonban egy újabb, utolsó esélyt kínál, hogy Magyarországon 2014-ben is egy minden szempontból demokratikus folyamat során választhassák ki a polgárok azokat a politikai erőket, amelyekre a hazájuk sorsát bíznák – írták. Véleményük szerint a vétó esély arra, hogy az Ab a „magyar jogállamon esett számtalan folt közül letöröljön egy különösen nagyot”.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugibb
2012. december 06. 20:45
"Gomndoljad"
cutcopy
2012. december 06. 19:45
„magyar jogállamon esett számtalan folt közül letöröljön egy különösen nagyot” Ez az egyik folt éppen Bajnai Gordon..
kjkj945
2012. december 06. 19:21
E14??? A normakontroll mióta vétó???
hátakkor
2012. december 06. 19:19
"E14: Áder vétója az utolsó esély" aztán mentek a levesbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!