NGM: Több ezren érdeklődtek a lakhatási támogatás iránt

2012. november 15. 15:34

November elejéig csaknem 4800 ember érdeklődött a lakhatási támogatás iránt a munkaügyi központokban, kérelmet pedig 243-an adtak be – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

2012. november 15. 15:34

Október elseje óta lakhatási támogatást kaphatnak azok, akiket a munkaügyi kirendeltség legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és állandó lakóhelyüktől távol vállalnak munkát. Lakhatási támogatás akkor adható, ha a lakóhely és a munkavégzés helye legalább 100 kilométerre van egymástól, illetve akkor is, ha a távolság ennél kevesebb, de tömegközlekedéssel az utazás ideje naponta több mint 6 óra.

Az NGM közlése szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a mátészalkai kirendeltségen már meg is kötötték az első szerződést. A támogatás iránt kérelmet beadók közül 107-en pályakezdők, ketten pedig csoportos létszámleépítésben érintettek voltak. A legtöbb kérelmet Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nyújtották be. A munkavégzés helye jellemzően a főváros, valamint Pest és Győr-Moson-Sopron megye – közölte a tárca.

Az NGM kiemeli, hogy a lakhatási támogatás szabályozása lehetőséget biztosít a családok részére magasabb összegű támogatás nyújtására, ha a közeli hozzátartozók közül legalább ketten megfelelnek a támogatás feltételeinek. A lakhatási támogatás maximum 18 hónapig adható, összege fix, amely hathavonta változik: az első hat hónapra 100 ezer, a másodikra 60 ezer, a harmadikra 40 ezer forint támogatás adható, amelyből a bérleti díj és a rezsiköltség finanszírozható, számlával igazolva. Ha a család együtt költözik, és többen is jogosultak a támogatásra, akkor magasabb az összeg. Amennyiben a családból ketten jogosultak lakhatási támogatásra, akkor az összeg 150, 90 és 60 ezer forint. Ha három vagy több jogosult is van egy családban, akkor 200, 120 és 80 ezer forintra emelkedik az egyes periódusokra adható támogatás összege.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robin
2012. november 15. 16:51
"NGM: Több ezren érdeklődtek a lakhatási támogatás iránt" A további milliók pedig olyan csórók, hogy nem tudnak róla semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!