Indulhat a szegedi lézerprojekt

2012. november 05. 12:58

Jóváhagyta a nemzeti fejlesztési biztottság az uniós nagyprojektként, három országban megvalósuló lézer kutatóközpont szegedi beruházásának beillesztését az Új Széchenyi Tervbe.

2012. november 05. 12:58

A nemzeti fejlesztési bizottság jóváhagyta az uniós nagyprojektként, három országban megvalósuló lézer kutatóközpont szegedi beruházásának beillesztését az Új Széchenyi Tervbe – jelentette be Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. EU koordinációs igazgatója a tájékoztatón elmondta, hogy az első fázisban, a folyó uniós költségvetési ciklusban nettó 47 milliárd, míg a 2020-ig tartó következő fázisban nettó 14,3 milliárd forint fordítható a magyar projektre. A nettó beruházási összegből 15 százalék a magyar önrész, a 85 százalék pedig uniós támogatás – közölte kérdésre válaszolva az ügyvezető igazgató. A magyar projektcég folyamatosan konzultál az Európai Bizottsággal a dokumentáció elkészítése során. Az uniós apparátus várhatóan jövő év elején kapja meg az anyagot, és a projekt a bizottság jóváhagyása után indulhat. Az épületnek és a beszerelt berendezésnek 2015 végére kell elkészülnie, azután kezdődhet a kutatás.

Az Extreme Light Infrastructure (ELI) program célja egy rendkívül rövid impulzusidejű, a jelenleg létező legnagyobb lézernél tervek szerint ezerszer nagyobb teljesítménysűrűségű berendezés létrehozása. Az ELI lesz a világon az első olyan berendezés, amellyel a fény és az anyag kölcsönhatását a legnagyobb intenzitással lehet majd vizsgálni. Az anyag- és élettudományok terén is használható vizsgálatra, de akár új anyag előállítására is alkalmas lesz. Az ELI építését előkészítő ELI-PP projektre a 2008-2010 közötti időszakra – francia irányítással – 13 ország, köztük Magyarország 6 millió euró támogatást nyert el az Európai Unió 7. keretprogramjában. A végső helyszínek: Prága, Bukarest és Szeged.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. november 05. 16:22
Lesz 300 tudosnak kutatási helye. Meg náhány más projekt. És ki kapja ennek a hasznát? Talán a nép az Istenadta nép????
kjkj945
2012. november 05. 13:08
És az embereknek mibe fog ez fájni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!