A kormány a Seuso-kincseket Magyarország tulajdonának tartja

2012. szeptember 20. 16:55

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtök délután fogadta Zelnik István műgyűjtőt, akivel többek között a Seuso-kincsek lehetséges sorsáról tárgyalt.

2012. szeptember 20. 16:55

Az államtitkárság által kiadott közlemény szerint L. Simon László hivatalában fogadta az ismert műgyűjtőt, akivel csaknem egyórás tárgyalást folytatott. A megbeszélésen L. Simon megerősítette, hogy a magyar állam továbbra is a Seuso-kincsek tulajdonosának tekinti magát, azok visszaszerzése érdekében minden törvényes megoldás előtt nyitott. Zelnik István ígéretet tett arra, hogy a kincsek visszaszerzésére vonatkozó megoldási javaslatát írásos formában is eljuttatja az államtitkárhoz. A további lépéseket a kormányzat annak ismeretében fontolja meg – áll a dokumentumban.

Zelnik István, a nevét viselő budapesti aranymúzeum tulajdonosa augusztus 1-jén jelentette be: megvásárolná a vélhetően Polgárdi közelében előkerült, majd máig ismeretlen módon külföldre juttatott késő római ezüstkincs együttest. A sokmilliárdos befektetéshez a magyar állam jóváhagyása is szükséges, Magyarország ugyanis saját tulajdonának tartja a kincset, noha ezt az igényét az amerikai bíróságon nem sikerült érvényesítenie.

L. Simon László augusztusban közölte: Zelnik István ajánlatát a kormányzat komolytalannak tartja. Ehelyett abban bíznak, hogy a leletegyüttes az elmúlt években elvégzett jelentős tudományos háttérmunka révén kerülhet vissza Magyarországra.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!