A dolgok közepébe: folyóirattal száll be vitába a médiahatóság

2012. szeptember 17. 17:01

In Medias Res címmel indított folyóiratot a médiatanács Médiatudományi Intézete azzal a céllal, hogy „elfogulatlanul, a tudományosság kritériumainak megfelelve” felületet biztosítson a szakma „értelmes” vitáinak. A felelős szerkesztő a Mandiner.médiának elmondta: bizonyítani szeretnék, hogy nem is olyan rossz a magyar médiahelyzet.

2012. szeptember 17. 17:01
Bánlaki Dalma Stella

In Medias Res címmel folyóiratot indított a Complex Kiadó a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa Médiatudományi Intézetének szakmai partnersége és a hatóság anyagi támogatása mellett, azzal a céllal, hogy „elfogulatlanul, a tudományosság kritériumainak megfelelve” felületet biztosítson a szakma „értelmes” vitáinak. A szerkesztőségben és a folyóirat tanácsadó testületében elismert egyetemi oktatók, szakemberek dolgoznak. A félévente megjelenő, csúsztatva a lap online oldalára is felkerülő kiadvány célközönsége a médiaszakemberek mellett a média iránt érdeklődő tudományos kutatók, oktatók, egyetemi és főiskolai hallgatók, gyakorlati szakemberek, illetve médiajogászok. Az érdeklődők a kiadónál fizethetnek elő a kiadványra.
 
„Nem számítunk túlzottan széles – a médiával tudományos alapossággal foglalkozó kutatókon, a felsőoktatásban részt vevő hallgatóságon, esetleg a médiában dolgozó szakembereken túli – olvasótáborra, és tudjuk, hogy vakmerő húzás volt a mai lappiacon folyóirat-kiadásba kezdeni, de szükségét éreztük, hogy a médiával kapcsolatos vitáknak mélyebb, megalapozottabb hátteret adjunk” – nyilatkozta a Mandiner.médiának Koltay András felelős szerkesztő. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a Médiatanács tagja megjegyezte: nem közvetlenül a társadalmi közbeszéd napi alakítására törekednek, inkább a kifejezetten szakmai vitákba szeretnének bekapcsolódni. „Egy folyóirat nem váltja meg a világot, de hozzájárulhat a viták színvonalasabbá tételéhez; ugyanakkor nemcsak elméleti, hanem gyakorlati oldalról is szeretnénk megközelíteni az egyes témákat” – jegyezte meg.
 
Koltay András elmondta, egy tekintélyes tagokból álló tanácsadó testület is segíti munkájukat. „Főként akadémiai, egyetemi kutatók, oktatók hajlandóak egy tudományos folyóiratban publikálni, de a lehetőség mások számára is adott, amennyiben munkájuk megfelel bizonyos szakmai kritériumoknak” – fogalmazott. A felelős szerkesztő arról is beszámolt, hogy ahogy az első, már megjelent számban is, úgy a következőkben is lehet majd külföldi szerzők magyarra fordított írásait olvasni. „Szeretnénk, ha ezen anyagok is emelnék a magyar tudományos élet színvonalát, hiszen a külföldi szakirodalom magyarországi recepciója sok tekintetben hiányos” – mondta.
 
A témákról a szakember azt mondta: amennyire az évi két megjelenés engedi, aktualitásokkal foglalkoznak majd. „A ritka megjelenés tudatos döntés volt, hiszen ez ad lehetőséget az alapos munkavégzésre, a válogatásra az egyes tanulmányok között, konkrét szerzők célzott felkérésére” – tette hozzá.
 
Az In Medias Res első számának beköszöntőjében a szerkesztőség úgy fogalmazott: „egy alternatív világot konstruálunk, amely időnként – kegyelmi pillanatokban – kétségtelenül átfedésbe kerülhet a valósággal”. Koltay András ezzel kapcsolatban elmondta: nincs olyan, hogy eszményi médiapiac vagy médiaszabályozás, hiszen nincs közmegegyezés azok mibenlétéről. „Külön kell választanunk a tudományt és a mindennapok realitását; a médiavilágot nem tudósok irányítják, a szabályokat nem kutatók alkotják, de az ő elképzeléseik alkalmanként mégis átfedésbe kerülhetnek a valósággal” – mondta. Koltay leszögezte: e tekintetben szerinte sokkal jobban áll a magyar médiapiac és a szabályozás, mint azt a kialakult viták alapján gondolnánk. „Reméljük, hogy ez a folyóirat a tudományos gondolkodás és a valóság hasonlóságaira és eltéréseire is rávilágít majd” – zárta a szerkesztő.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kronikas
2012. szeptember 19. 15:16
"Elfogulatlanul" a Médiatanács támogatásával... muhahaha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!