MNO: Közpénzből fizette a sztrájkokat a BKV

2011. november 14. 08:26

Az 5,8 milliárd forintot is meghaladják a BKV közpénzekből finanszírozott, a munka törvénykönyve által elő nem írt juttatásai 2011-ben. A cég vezetése a kollektív szerződést vizsgálja.

2011. november 14. 08:26

Még ma is csaknem tízmilliárd forint folyik ki a dolgozóknak közpénzekből különböző juttatások címén a BKV-nál – tudta meg a Magyar Nemzet a cég hatályos kollektív szerződéséből. A lap közlése szerint a Közlekedési Vállalatnál még ma is léteznek az egykori szocialista nagyvállalati juttatások, amelyeket a munka törvénykönyve ma már nem ír elő.

A Magyar Nemzet úgy értesült, a „törzsgárdatagok” csaknem 300 millió forintot kapnak, a „kiváló véradók” között félmillió forintot osztanak szét, üdültetésre pedig évente több mint 220 millió forintot költ a cég. Az emlékplakettek, oklevelek és díjkiosztó rendezvények költségeit több tízmillióból fedezik, és korábban a sztrájkok finanszírozása is közpénzekből történt. 2011-ben a jogszabályban elő nem írt kifizetések meghaladják az 5,8 milliárd forintot - írja a lap.

A BKV vezetése a napokban a kollektív szerződést összeveti a munka törvénykönyvével (Mt.) a szakszervezetek tiltakozásának ellenére.

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2011. november 14. 11:25
Mindent közpénzből fizettek, ennyi!
bookmark
2011. november 14. 10:18
A BKV-t jogutod nelkul fel kell szamolni!!!!
drieno
2011. november 14. 10:03
eszem megáll mit szólnának, ha bevezetnék náluk a motim systemet? és állandóan kuncsorognak az államnál... tényleg ideje volna szétcsapni köztük
Bajresz
2011. november 14. 09:39
És ez még a régi "jó" MT ... mi lesz akkor ha elfogadják az újat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!