Előzetesben a tiszabői polgármester

2011. július 22. 13:21

Határozatképtelenné vált a település önkormányzata, a hét képviselő közül négyen előzetes letartóztatásban vannak.

2011. július 22. 13:21

A bíróság elrendelte Tiszabő polgármesterének előzetes letartóztatását a Tisza menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalás ügyében. A független jelöltként megválasztott Farkas Barnabást, aki 2006 és 2010 között is a falu első embere volt, csütörtökön vették őrizetbe. Több rendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Eddig a 2005 és 2009 közötti időszakot átvizsgálva kereken kétszáz bűnesetet derítettek fel a nyomozók: a gyanúsítottak fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek különböző összegű, több millió forintos szociálpolitikai támogatásokat.

A gyanúsítottak száma 271, ebbe a körbe ugyanis beletartoznak a szervezők mellett az ügyben eladóként, illetve vevőként szereplők is. A polgármester előtt a tiszabői jegyző került előzetes letartóztatásba. A képviselő-testület működése ideiglenesen szünetel: hét tagja közül négyen előzetes letartóztatásban vannak.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Honfi-fi
2011. július 22. 18:28
Érdekes nonszensz helyzet. Ahoz, hogy határozat képes lehessen újra a képviselő testület, fel kéne oszlatnia magát és újraválasztani a testületet, de mivel határozatképtelen, ezért nem tudja meghozni az érvényes határozatot, a feloszlatásról. Gndolom, az önkorm.törvény, ilyen estre, nem volt felkészülve, hogy lecsukják a képviselő testület többségét, és akkor, mi a jogi teendő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!