Város lenne Onga, Sülysáp

2011. május 31. 15:40

Tíz, városi címre pályázó nagyközség sürgeti Navracsics Tibort, a 2011. évi várossá nyilvánítási pályázat mielőbbi elbírálását kérve tőle.

2011. május 31. 15:40

Nyílt levélben kéri Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől tíz nagyközség polgármestere a 2011. évi várossá nyilvánítási pályázat mielőbbi elbírálását. Azt írják: nem hivatalosan tudomásukra jutott, hogy az idén januárban benyújtott és a kormányhivatalok által befogadott pályázatokat nem bírálja el az illetékes bizottság, helyette új feltételekkel és más időpontban írják ki a pályázatot. A települések vezetői igazságtalannak érzik a döntést; úgy vélik, hogy a városi cím birtokában megvalósíthatóbbá válnának  településfejlesztési céljaik és vonzóbb lenne a településük.

A levél szerint, ha a bíráló bizottság nem változtatja meg döntését, az a 10 nagyközséget gazdaságilag, morálisan és politikailag is  kedvezőtlenül érinti. Hozzáteszik azt is, hogy összesen több mint 20 millió forint közpénzt fordítottak az érvényes pályázat feltételeinek teljesítésére. A Navracsics Tibornak címzett nyílt levelet Csákvár, Hőgyész, Jánosháza, Jászladány, Kerepes, Lepsény, Lébény, Onga, Sülysáp és Verpelét polgármestere írta alá.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azt közölte, hogy még vizsgálják a tárca illetékességét az ügyben.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2011. június 01. 08:50
Tiltja azt valami, hogy egy városból falu legyen? Mert ha lesz végre egy normális kormányunk, aki feléri ésszel, hogy a normatíva nem attó függ, hogy város-e Almellék, vagy falu, akkor ezek a botcsinálta városok azonnak refalusodni fognak!
blogen
2011. június 01. 07:00
Ez olyan mint a "afroamerikai": kitalálták, hogy a nigger dehonesztáló és kreáltak egy szkifinevet, mire a szkifinév lett dehonesztáló! Hát, ha Sülysáp város, akkor az igazi urbánus településekre valami új nevet kell használnunk!
Fóbia
2011. június 01. 06:15
A település szélén a tábla: EZ A FALU VÁROS!
El Topo
2011. május 31. 19:00
Édes istenem, mi a szentségért akar minden porfészek város lenni? Ez valami rangkórság? New York City, meg Buenos Aires, azok városok, de Maglód?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!