Vona: Egységes a párt

2010. november 09. 13:52

A nemzeti radikális párt vezetője szerint nincs szó belső puccsról, vagy szervezkedésről a Jobbikban. Vona Gábor szerint a Jobbik ma Magyarország legegységesebb pártja.

2010. november 09. 13:52

Vona Gábor, a Jobbik elnöke kedden a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában elmondta: „Steven Spielberg kategóriája, hogy puccsra készülnének a Jobbikban”. A politikus a hvg.hu hétfői cikkére reagált, melynek szerzője szerint kiszivárgott, hogy a radikálisabb nézeteket valló tagok hatalomátvételre készülnek a pártban.

Az elnök szerint a Jobbik ma Magyarország legegységesebb pártja, amely nem kíván igazodni se a MSZP-hez, se a Fideszhez. Leszögezte: a párt az alapító okirata, illetve a programja mentén politizál. A riporter szembesítette Vonát egy 2005-ös kijelentésével, mely a következőképp szólt: „Ami a Fidesztől jobbra van, az sötét massza, antiszemitizmus és irredentizmus - azzal nincs mit kezdeni. Hangsúlyozom: nekünk sem. És ha így nem lesz ránk igény a társadalomban, nem fogjuk erőltetni a dolgot”. A Jobbik elnöke szerint ezt nem ő, hanem Orbán Viktor mondta.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kanpalisoda
2010. november 09. 18:06
A nagy pártegység mindig gyanús. Vagy ahogy a múltból tudjuk, félelmetes!
mefisto
2010. november 09. 17:29
Balczót a Jobbik elnökének!
Kaducsa
2010. november 09. 16:54
A gárdáról is hosszú hónapokig hazudoztak - nem nekünk: maguknak a gárdistákoknak.
Kaducsa
2010. november 09. 16:52
Gino... :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!