Perel az Index a Papcsák-listáért

2010. augusztus 13. 14:58

Peres eljárásban akarja megszerezni az Index a Papcsák-listán szereplő cégek állami szerződésével kapcsolatos információkat, miután az egy egységes adatbázissal rendelkező Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szerint ezeket a szerződéseket megkötő állami cégek honlapjáról kellene begyűjtenie a lapnak.

2010. augusztus 13. 14:58

Miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kétszer is elutasította az Index kérelmét a Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos által megnevezett magáncégek szerződéses viszonyairól szóló adatok kiadására, a lap perhez folyamodik. A vagyonkezelő nem cáfolta, hogy az információ közérdekű, és azt is beismerte, hogy köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását, de arra hivatkozott, hogy az érintett magánvállatokkal kötött szerződések adatai elérhetőek mintegy 200 állami vállalat honlapján külön-külön közzétéve.

Az Index szerint ezek begyűjtése irreális munkaterhet jelent, és a lap esetleg csak hiányos adatokhoz juthat ezen a módon. Mivel a portál értelmezése szerint az MNV az adatvédelmi törvény értelmében  adatkezelőnek minősül, az Index a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével peres eljárást indít.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sky.net
2010. augusztus 13. 19:49
mivan már feltört az ordotox vonal az indexnél is, kedden szerdán pénteken és szombaton gój nyomkodja még az entert is mi ?
atila68
2010. augusztus 13. 18:30
Ebben a fenenegy média-diktatúrában az index-(ÚjPéter)-nyuszi viszi a vadászpuskát. Most akkor, hogy van ez?
Ppali
2010. augusztus 13. 16:45
Majd rájönnek a hülyegyerekek, hogy már nem az szdsz kormányoz...
miloka
2010. augusztus 13. 16:19
Az indexesek valamit nagyon fétre magyaráznak. Nincs emberük vagy keretük a böngészsére. Mióta dolgozik egy minisztérium egy akármilyen médiának???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!