Mesterházy: Orbán politikai tisztogatásba kezdett

2010. július 12. 12:10

Újrakezdene az MSZP: az újonnan elnökké választott Mesterházy Attila igazi erőt ígért, pártját a Fidesz társadalmi ellensúlyaként működtetné. A szocialisták ötletei közül egyik első a polgári körök lemásolása lenne - demokrata köröket indítanának.

2010. július 12. 12:10

Kovács László és Puch László is a vezetőségben maradt az MSZP tisztújító kongresszusa után - írja a NOL. Más befolyásos szocialista politikusok pedig tanácsadóként segítenék pártjukban a munkát: Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Lamperth Mónika és Szekeres Imre is az elnökség mögött állna. A kongresszus célja ugyan a párt új arcának kialakítása volt, Gyurcsány Ferenc mégis részt vett rajta - a különutas, utóbbi időben saját, Szövetség a Jövőért elnevezésű mozgalmát építő Szili Katalin viszont nem. A most leváltott Lendvai várhatóan nem marad a háttérben: tisztújító kongresszusi felszólalásában a politikus műanyagvilág épüléséről, műelnökről, műfüggetlenségről beszélt. Hozzátette, az MSZP igazi nemzetet, igazi rendet, igazi szabadságot akar, amihez pedig „igazi erő kell”.

A frissen megválasztott Mesterházy Attila elnök háborús retorikával támadta Orbán Viktort és kormányát. Elmondta, a miniszterelnök egy koronás demokrata, aki tekintélyelvű uralmi rendszert akar kiépíteni. „Mi szóltunk, hogy ha Orbán kétharmados hatalomhoz jut, megpróbálja elfoglalni Magyarországot, büntetőhadjáratot indít minden másként gondolkodóval szemben, politikai tisztogatásba fog kezdeni, klientúrát fog építeni, saját oligarcháit, pártkatonáit fogja a fontos pozíciókba ültetni” - figyelmeztetett ki Mesterházy elnökjelölti beszédében.

A kongresszuson elnökségi taggá választották Bárándy Gergelyt, Csabai Lászlónét, Harangozó Tamást, Herczog Editet, Katona Tamást, Korózs Lajost, Kunhalmi Ágnest, Puch Lászlót, Szanyi Tibort és Teleki Lászlót, a választmányi elnök Simon Gábor maradt. A tizenöt vezetőségi tagból tizenegy mondható újnak - írja a lap.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Déboire
2010. július 12. 21:47
Hát egy alapos nagytakarítás nagyon ráférne a politikai és egyéb közéletre.
elfelejtette
2010. július 12. 18:02
Ezzel a tisztújítással gyakorlatilag elhalasztották az átalakulást. Szerintem az őszi önkormányzati választások eredménye lehet az, ami igazán megmozgatja a tagság személycsere vágyát. A szociknak nem marad sok választásuk, mert új jelentkezőket nem látni sehol, vagy Mesterházyék, vagy Gyurcsányék vezetik a pártot. Megújulást, hitelesség visszaszerzési lehetőséget egyik sem jelent. Az MSZP egyedül abban bízhat, hogy a Fidesz és Orbán oltári nagy hibákat fog véteni, és a külső körülmények sem alakulnak kedvezően. Ezek nélkül szerintem esélyük sincs.
Pumpusek
2010. július 12. 16:54
Mesterházy: "Orbán politikai tisztogatásba kezdett." Mint tudjuk, a mondabeli Augeiasz király istállóját egyedül Héraklész tudta kitakarítani. Az Mszp mocskos istállójának kitakarításához egy új Héraklészre van szükség! Ő pedig Orbán Viktor! Hajrá új-kori Héraklész! Ragyogjon az az istálló!
szonja91
2010. július 12. 16:15
Advocaat: teljesen egyetértek, ez elkezdte átvenni Gyurcsány hazudozását!Még azért tanulnia kell, de jó úton halad:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!