Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

LMP

2010. június 10. 15:29

Van egy jó hírünk: ismét előkerült egy csontváz, ezúttal Sukoró ügyében. És ezt most nem Orbánék tényfeltáró bizottságának, hanem Schiffer Andrásnak és az LMP-nek köszönhetjük.

2010. június 10. 15:29
Bukovics Martin

Mint azt megírtuk, a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen kötelezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt a Joav Blum magyar-izraeli állampolgárral 2008-ban sukorói, albertirsai és pilisi ingatlanok vonatkozásában létrejött csereszerződés, a tárgybeli ingatlanokról az ügyletkötés érdekében készített értékbecslés, továbbá a csereügylettel kapcsolatban az illetékes földhivatalokhoz benyújtott valamennyi dokumentum kiadására. 

Csak emlékeztetnénk, hogy az ügyben Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Oszkó Péter felelőssége erősen felvetődött. Az ügy a dokumentumok nyilvánosságra kerülésével remélhetőleg újra a lapok címlapán lesz - Schiffer az MTI-nek azt mondta, körülbelül két hónap múlva adják ki a szerződéseket. Tudunk várni. És akkor most irány Páty. Az Indextől kirúgott, most szabadúszó Bodoky Tamás már rajta van az ügyön.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2010. június 10. 19:57
Lekéstél, du. már kidumáltuk...
miloka
2010. június 10. 18:24
Ehhez most csak gratulálni lehet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!