Vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy 33 éves esztergomi férfi ellen emberölés előkészületének bűntette miatt. Sz. K. felajánlotta, hogy egy Skorpió gépfegyverrel megölné Esztergom fideszes polgármesterét pármillió forintért
2010. február 17. 18:19
p
0
0
12
Mentés
Meggyes Tamás a mellette októberben szervezett szimpátiatüntetésen jelentette be: az életére akartak törni. Sz. K. ügye azóta már bírósági szakaszban van, Csorba Zsolt Ödön, a megyei bíróság elnökhelyettese elmondta: az emberölés előkészítése bűntettével megvádolt férfi büntetlen előéletű. A rendőrségen szerint Meggyes Tamás védelmét máig fenntartják, a megvádolt férfi jelenleg szabadlábon védekezik.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
3
0
20
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 12 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RedMax
2010. február 17. 22:15
Az a vicc, hogy felajánlotta, felajánlotta... De kinek?