Szlovák kiakadás Orbánra

2009. december 14. 08:35

A kormányfőhelyettes nehezményezte, hogy ismét Orbánt választották az Európai Néppárt alelnökévé.

2009. december 14. 08:35

"Csodálkozom azon, hogy a szlovák pártok - akár a Kereszténydemokrata Mozgalom, akár a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - képviselői csendben voltak, amikor olyan embert választottak az Európai Néppárt alelnökévé, aki Magyarországon komoly feszültséget keltett, megosztotta a családokat, megosztotta a társadalmat, amelybe nagyobb mértékben begyűrűzött a szélsőségesség, az antiszemitizmus és a rasszizmus" - jelentette ki Dusan Caplovic, a szélsőséges SNS (Szlovák Nemzeti Párt) politikusa.

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Caplovic vitapartnere ettől a véleménytől elhatárolódott, s azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor Európában elismert politikus. Csáky szerint a magyar-szlovák feszültséget a Robert Fico vezette kormánykoalíció szítja, amelynek a Szlovák Nemzeti Párt is tagja.

Ezt megelőzően a két politikus a szlovákiai államnyelvtörvényről folytatott rendkívül éles és indulatos vitát, miközben mindketten a felek már közismert érveit és nézeteit hangoztatták, s antidemokratizmussal, toleranciahiánnyal, hazugsággal vádolták egymást.

A szlovák kormányfőhelyettes Orbán megválasztásán értetlenkedik (Index)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2009. december 14. 12:42
Természetesen kritizálhatják Orbánt, bár külföldi ellenzéki vezetőkkel nem szoktak nagyon foglalkozni más államokban. A gyanús ebben csak az, hogy Caplovic nevét simán felcserélhetnénk Nyakóra, mivel a nyilatkozat kísértetiesen hasonlít az MSZP szlogenjeire... valószínűleg ez nem véletlen.
bmucsai
2009. december 14. 12:16
Szóval akkor tavasszal jönnek a szlovák tankok, és felszabadítják a fasizmustól magyarországot?
Steppenwolf
2009. december 14. 11:11
Bizony ám. És az MSZP máig nem határolódott el tőlük. Istenem, megint ha egy csepp esze lenne a Fidesznek, mennyire magas labda lenne nekik ez, az épp magát nemzetiként eladni próbáló szocikkal szemben...
Steppenwolf
2009. december 14. 10:16
Necro: Végülis testvérpártok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!