Afgán lecke

2021. augusztus 30. 22:18

Az ember már csak ilyen: inkább akar egyenlőségben élni a szörnyűségben.

2021. augusztus 30. 22:18
null
Batka Zoltán
Népszava

„Van egy közös motívuma a talibán és az Iszlám Állam üstökösszerű felemelkedésének: ezek a csoportok azzal nyertek meg óriási tömegeket maguknak Irakban, Afganisztánban, hogy a korai iszlám jogegyenlőséget és puritán kormányzást hirdető szellemiségéből kiindulva többek között szigorú korrupcióellenes fellépést és az iszlám törvénykezésen, a saríán alapuló, ám egységes bíráskodást ígértek a helyieknek. Azok pedig annyira torkig voltak-vannak az előző rezsimek korrupciójával, hogy eltűrnek, vagy éppen támogatnak egy gyilkos terrorállamot, amely azt ígéri, hogy megszabadítja őket az életüket kiszipolyozó elitjüktől.

Az ember már csak ilyen: inkább akar egyenlőségben élni a szörnyűségben, mint a békéért eltűrni és szolgálni a mások jólétét, kivagyiságát. Az éhségnél egyébként sincs nagyobb diktátor, ezt pedig az afgán nép így is megkapta a kabuli vezetéstől: a nyugatnak eladták a stabilitás illúzióját, odahaza pedig hatékonyan győzték meg a népet arról, hogy a demokrácia, a korrupció, a létbizonytalanság és a gyomorkorgás egylényegű dolog.

Nos, nagyjából így esett, hogy az USA hiába pumpált ezermilliárd (!) dollárt az afgán rendőrség és katonaság kiépítésébe, a katonáknak eszük ágában sem volt a talibánnal szemben életük árán megvédeni a velejéig rothadt, korrupt rezsimet. A díszlet leomlott, a helyi elitet pénzelő nagyhatalmi támogatás megszűnésével az állam illúziója is szétpukkant. Bizonyos mozzanataiban ismerős a történet? Nem véletlenül.”

Fotó: AREF KARIMI / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sincero
2021. augusztus 31. 19:51
Igen, az ember már csak ilyen... Ha a te szádból jött ez a mondat akkor - még jó, hogy ilyen.
Jose
2021. augusztus 31. 10:56
Hallottam a rádióban egy interjút egy afgán sráccal, aki itt tanul. Ő azt mondta, hogy az afgánok igenis örültek, hogy pl. a nők járhattak iskolába, dolgozhattak, a családok vállalkozhattak, kezdtek jobban menni a dolgok. Nem várjunk korrupciómentességet egy afgán kormánytól - naivitás.
VeJoLa
2021. augusztus 31. 09:48
fabatka-Mórickának mindenről a saját demagógiája jut az eszébe. De ne reménykedjen. Nálunk nem Afganisztán van, és mi nem kérünk az általa propagált zöld-vörös globsevik terrorállamból!
lemez
2021. augusztus 31. 08:46
Sosem volt egyenlöség a szocializmusban sem.Ott is volt uralkodó osztály ,a pártfónókók és sleppjeik akiknek minden járt.Ingyenkaja,ruhapénz,balatoni villa.Ó volt az elit csapat.Ma is azok csak úgy hivjuk óket,jogy zóldbárók,és vórósbárók.Ók akarnak megint ilyen egyenlóséget,ha hagyjuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!