„Új érába léptünk, a posztkinetikus hadviselés korába” – nyilatkozta az USA Védelmi Minisztériumának tanácsadója

2023. május 11. 15:01

Edward N. Luttwak a Ludovika Fesztiválon tartott előadásában arról is beszélt: az ukrajnai háború akár 20 évig is eltarthat.

2023. május 11. 15:01
null

Edward N. Luttwak az USA Védelmi Minisztériumának tanácsadója a háború és a béke logikájáról tartott előadást a szomszédunkban dúló háború kapcsán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által megrendezett Ludovika Fesztiválon. Az idei Ludovika Fesztivált Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora nyitotta meg. Elmondta: a rendezvény célja, hogy közelebb hozza az egyenruhás hivatásokat a szélesebb társadalmi rétegekhez. A többnapos szakmai eseményen az egyetem oktatási és kutatási tevékenységéhez kapcsolódó ismeretterjesztő előadásokra kerül sor.

Ezt követően bemutatta a nyitóelőadást tartó neves vendéget, Edward N. Luttwak amerikai írót, az USA Védelmi Minisztériumának tanácsadóját. A romániai születésű professzor a London School of Economics-on és a John Hopkins Egyetemen tanult, és szolgált az Izraeli Védelmi Erőknél is. Ronald Reagan elnök biztonsági tanácsadója is volt; könyvei több mint húsz nyelven jelentek meg.

A háború és béke logikája című műve több katonai akadémián is tananyag, az NKE-n is e címmel tartott előadást.

Az orosz-ukrán háború a történelem egyik legszokványosabb fegyveres konfliktusa – kezdte előadását. A Putyin elnököt információval ellátó titkosszolgálatok tévedtek, amikor egy hibátlan, szabályos katonai akció képét vetítettek előre Ukrajnával kapcsolatban: Kijev mellé helikopterekkel érkező hivatásos katonákról, amelyek további csapatoknak nyitnak majd utat; a védelmi minisztérium elfoglalásáról, Zelenszkij elnök elmeneküléséről, a kormány feloszlatásáról, majd nagy ünnepségről. Mindezt öt nap leforgása alatt. Az amerikai titkosszolgálatok hasonló forgatókönyvet jeleztek előre – azt a németekkel is megosztották –, és felajánlották az ukrán elnök kimenekítését. Ebből derült ki, vélte a szakember, hogy nem értik a lényeget.

Posztmodern háború

Márpedig a helyzet a következő: immár új érába léptünk, a posztkinetikus (azaz katonai erőket, eszközöket mozgató korszak utáni) hadviselés korába. Az oroszok hibridnek, az amerikaiak negyedik generációsnak nevezik ugyanezt: ez itt immár egy információn alapuló posztmodern háború, kiberhadviselés – szögezte le Edward N. Luttwak.

Azért nevezte normális, szokványos háborúnak ezt a most zajlót, mert az emberek fantáziáik alapján indítják azokat, és itt is ez történt – jelezte a szakértő. Ám az ukrán reakció is tipikus volt: patriótaként nem adták meg magukat. A hibrid, posztkinetikus háború képe tehát fantáziának bizonyult, az ukránok ellenálltak, és fegyveres harcok kezdődtek egyebek mellett Harkovért – olyan módon, ahogyan azok az első világháború idején történtek: szemtől szemben lövik egymást a szemben álló felek.

Az ilyen háborúk húsz évig is eltarthatnak:

az ukránok részéről folyamatosan érkezik utánpótlás a nagykorúvá váló fiatalok révén, a másik oldalon pedig nem mobilizálták az orosz hadsereget, ott ugyancsak komoly tartalékok vannak.

Ez pedig olyan, mint az üzleti életben a tőke – jegyezte meg a tanácsadó, majd részletesen szólt az orosz hadseregben szolgáló katonákról, zsoldosokról, s azok motivációjáról. Összességében a háború célja azonban mindig az, hogy végül békét hozzon. Ez pedig azzal jár, hogy a kezdeti nagy igények, álmok idővel alábbhagynak – fogalmazott a tanácsadó. Úgy vélte, a megoldásban a helyiek körében tartott népszavazás lehet megoldás, hasonlóan néhány nyugat-európai (belga, német, és magyar – soproni) példát is említve. Ha az első világháború után ez a megoldás Európában tudott működni, akkor most is kiutat jelenthet – zárta gondolatait Edward N. Luttwak.

Nyitókép: Facebook

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tuners
2023. május 11. 16:49
az ukránok részéről folyamatosan érkezik utánpótlás a nagykorúvá váló fiatalok révén, Fényes jövőkép az új generációnak.. Betöltöd a 18-at aztán irány a lövészárok. Mr Lutwák persze nem bánja, de a szüleik lehet máshogy gondolják..
Mortis Rigor
2023. május 11. 16:29
UnPosztumusz háború lesz. Mindenki meghal a vége előtt.
Csubszi
2023. május 11. 16:23
Minden napra jut egy amerikai marhaság! Mikor únják már meg magukat?
amca
2023. május 11. 16:22
Ez az amy pont olyan fax ,mint a többi yenki. Gondolom belelesett a forgatókönyvekbe, állandóan lehallgattja a Kremlt. Nem lesz 20 év ,mert a Júróp ezt nem bírja. Nem lesz több ,mint 2 év ,mert az új yenki elnök , nem kampányolhat a háborúval ,csak a békével.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!