Novák Katalin az ENSZ-ben: Nem állítjuk szembe a nő- és családpolitikát

2016. március 15. 09:20

A magyar politika össze szeretné hangolni a nőpolitikát a családpolitikával, nem pedig szembeállítani – mondta el Novák Katalin New Yorkban az ENSZ Nők Helyzetét Vizsgáló Bizottságának hatvanadik ülésszakán, ahol ismertette azt az Economist-tanulmányt is, amely szerint a nőknek biztosított lehetőségek terén hazánk rögtön a skandináv államok után áll.

2016. március 15. 09:20

Megkezdődött hétfőn az ENSZ New York-i székhelyén a Nők Helyzetét Vizsgáló Bizottság hatvanadik ülésszaka, amelyen Magyarországot Novák Katalin államtitkár képviseli. A konferencia első napján plenáris ülés és miniszteri kerekasztal-beszélgetés volt, a magyar nő-, és családpolitikai modell példáit nagy érdeklődéssel fogadták – mondta el az MTI-nek telefonon az államtitkár. 

A két hétig tartó jubileumi ülésszakot Ban Ki Mún ENSZ-főtitkár nyitotta meg, majd – miután rendkívül sokan, köztük miniszterek, államtitkárok és civilszervezetek képviselői vesznek részt az ülésszakon – a plenáris üléssel párhuzamosan miniszteri kerekasztalvitákat rendeztek, s az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára ezeken is részt vett.

Novák Katalin a miniszteri kerekasztal-beszélgetésen beszámolt arról, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban milyen intézkedéseket hozott a nők egyenjogúságának biztosítására. Megemlítette, hogy tavaly az Országgyűlésben a kulturális bizottságon belül megalakult a női méltóságért albizottság, és az Országgyűlés határozatot fogadott el a kapcsolati erőszakról is. 

Nő- és családpolitika egyben

Az államtitkár asszony fontosnak tartotta tájékoztatni a konferencia résztvevőit arról a napokban megjelent Economist-tanulmányról, amely a nők számára biztosított lehetőségekről készült, s amelyben Magyarország az élen, a skandináv államok után az ötödik helyen szerepel. A tanulmány pár nappal ezelőtt, a nemzetközi nőnapra jelent meg, s a tekintélyes brit lap számba vette, hogy hol, milyen lehetőségeik vannak a nőknek; például milyen a nők aránya a felsővezetők körében, vagy hogyan támogatják a gyermekvállalásukat. Magyarország a nemek közti bérkülönbséget illetően Európában a legjobb: az első helyen áll. Első helyen áll az édesanyáknak járó szülési szabadság tekintetében is. 

A résztvevők nagy érdeklődéssel fogadták a magyar modell példáit – összegezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Az államtitkár fontosnak tartotta azt is elmondani a konferencián, hogy a magyar politika szándéka a nőpolitika és a családpolitika összehangolása, amit a gyakorlatban is megvalósított. „Nem állítjuk szembe egymással a nőpolitikát és a családpolitikát!” – fogalmazott az MTI-nek is Novák Katalin. 

Kétoldalú találkozók

Az államtitkár a konferencia első napján kétoldalú találkozókon is részt vett; így például találkozott indiai, ghánai, ausztrál miniszterekkel és a Svájcban a nemek közötti egyenlőségért felelős szövetségi hivatal igazgatónőjével is. Sylvie Durrer, a svájci hivatal igazgatónője igen nagy megelégedéssel hallgatta a magyar kormány nő- és családvédelmi intézkedéseiről szóló beszámolót, s azt mondta: bizonyos területeken, például a gyermekétkeztetésben, vagy a bölcsődei-óvodai ellátásban Magyarország előrébb tart, mint Svájc. A családügyekkel foglalkozó indiai miniszter asszony pedig elkérte a magyar családtámogatási rendszer programjának részleteit.

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2016. március 15. 10:30
Bizony ám, akárhogy is agonizálnak az itthoni férfigyűlölő feministák, ez tény: a mai Magyarországon egy nő előtt minden lehetőség nyitva áll, ebben a magyar társadalomban minden nőnek azonos jogi,erkölcsi háttér biztosítva van, egyenlő szinten a férfiakkal. Azonfelül egy nőnek mindig számtalan választási lehetősége van,ha családot szeretne alapítani, akár férfival,vagy anélkül. Ez tény,és ez a mai Európában is megbecsülendő, hát még a jövőbeliben. Aki nem ért velem egyet az nyugodtan nézzen szét Franciaország arab gettóiban., vagy Köln muszlim negyedeiben.
Mutimi
2016. március 15. 09:52
Hosszútávon ez a legfontosabb terület.
Anti Komcsi
2016. március 15. 09:45
Értelmes, okos nő. Jól politizál és még szép is. Az ellenzéknek meg ott van Bugyuta Bernadett, Vaddisznó Ágika, Bunkó Tímea és diplomalopó Kunhalmi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!