Virtuálisan vizsgáznak a hallgatók

2020. március 25. 08:39

A legtöbb felsőoktatási intézményben nem számolnak a szemeszter meghosszabbításával.

2020. március 25. 08:39

Távoktatásban is szeretnénk az eredeti ütemterv szerint befejezni a szemesztert, a végzős hallgatók diplomázása sem fog csúszni, és egyetlen szak esetében sincs veszélyben a tanév sikeres teljesítése – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese a koronavírus-járvány miatt elrendelt távolléti oktatás bevezetése kapcsán. Mint mondta, náluk nem kevesebb mint 17 ezer kurzust kell átállítani digitális munkarendre, ami hatalmas munka, de több mint 90 százalékban mindez zökkenőmentesen történik.

Mindössze néhány kurzus van, hallgatónként átlagosan egy-kettő, amit személyes kontaktus nélkül nem tudunk megszervezni. Ilyenek például a tanító- vagy az óvodapedagógus-képzés gyakorlati tantárgyai. Ezeket halasztani kell, az órákat a diákok a következő félévben veszik fel – magyarázta a rektorhelyettes. Kiemelte azt is, hogy az oktatás színvonalán az új munkarendben sem kívánnak csökkenteni, és a továbbiakban is lesznek számonkérések. A vizsgák, szigorlatok szerinte virtuálisan is gond nélkül lefolytathatók. Néhány online szakdolgozatvédésen már túl is vannak, és már modellezik az áprilisi-májusi záróvizsgák lehetséges szervezési módjait is.

A kollégiumokkal kapcsolatban Darázs Lénárd rámutatott: a hallgatók döntő többsége hazautazott, de maradtak néhányan a magyarok, a határon túli magyarok és a külföldi diá­kok közül is. Ők kisebb csoportokban, a nekik elkülönített kollégiumban lakhatnak a következő hónapokban is, a járványügyi koordináló testület kiemelten figyel a biztonságukra, és informatikai fejlesztéseket is végrehajtottak a kollégiumokban.

Az orvosi képzéseknél bonyolultabb a helyzet

Az egészségügyi képzések helyzete bonyolultabb: a járvány miatt már március 11-én, a veszélyhelyzet kihirdetésekor fel kellett függeszteni a gyakorlati képzést az orvos- és a diplomás­ápoló-képzésben, ami jelentősen megnehezíti a hallgatóknak a félév teljesítését.

Mint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora fogalmazott, a távoktatással az előadások mindegyike megtartható, és bizonyos mértékben a gyakorlati óraszámigényt csökkentő elemeket is be tudnak ebbe építeni (például műtéti közvetítéseket, bemutatókat), de a fő szabály az, hogy gyakorlatot távoktatással nem lehet helyettesíteni. A szóbeli vizsgák teljesíthetők online, a gyakorlati vizsgáktól azonban nem lehet eltekinteni.

Amennyiben megszűnik az intézménylátogatási tilalom, az egyetem mindent megtesz annak érdekében, hogy hallgatóink teljesíteni tudják az előírt gyakorlatokat – ígérte a rektor. Hozzátette ugyanakkor, hogy emiatt várhatóan meghosszabbodik a szemeszter.

Hasonló intézkedéseket vezettek be az egyetemek orvoskarain. Mint arról a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja a hallgatókat tájékoztatta, a négy magyar orvosképző hely igyekszik közösen és egységesen reagálni a kormány által kihirdetett járványügyi veszélyhelyzetre. A tantárgyfelelősök ezért folyamatosan egyeztetnek a jó gyakorlatok megosztása érdekében.

Nyitrai Miklós kollégái támogatását és együttműködését kérte abban, hogy a hallgatók az eddigieknek megfelelő tartalmú és színvonalú oktatásban részesülhessenek, a hallgatókhoz intézett személyes hangvételű, lelkesítő üzenetében pedig azt kérte: „Mutassuk meg, hogy ha kell, mi összefogunk, és együtt gondolkodva, rengeteget tanulva és dolgozva megoldjuk a felénk jövő problémákat.”

A BME és a BGE is bizakodó

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szintén úgy tervezi, hogy időre sikerül teljesíteni a kötelezettségeket. Itt könnyítésként lehetőséget adnak arra, hogy bizonyos esetekben az összegző teljesítményértékelés (például zárthelyi dolgozat) helyett részteljesítmény-értékelést (házi feladat) alkalmazzanak az oktatók. Jó hír a hallgatóknak, hogy kombinált vizsga esetén a szóbeli rész – még a szigorlaton is – elhagyható, és kérésükre szükség esetén két héttel kitolható a vizsgaidőszak is.

A Budapesti Gazdasági Egyetem sem tervezi meghosszabbítani a félévet, szándékaik szerint nem változnak a vizsgaidőpontok, és marad a szakdolgozat-leadási határidő is, de bekötött példányt nem kell leadni, elég az elektronikus verziót feltölteni. A most esedékes önköltségek befizetése április 20-ig elhalasztható. Jelezték továbbá, hogy a szakmai gyakorlatok és a duális képzés folytatható, ha a fogadóhely saját hatáskörében nem tiltja meg. Ha pedig a hallgatót rajta kívülálló ok miatt később mégis elküldené a cég, akkor a gyakorlatát méltányosságból elismerik teljesítettként.

A Corvinus pszichológusokat is bevet

A Budapesti Corvinus Egyetem sajátos módon is segíti hallgatóit: itt szakképzett pszichológusokból, tanácsadókból álló külön csoport ügyel a fiatalok mentális egészségére. Speciális ismeretterjesztő anyagokat készítettek a Covid–19 vírus által okozott helyzet minél hatékonyabb kezelésére. Ezekben szó esik például a külső fenyegetettség okozta nehéz körülmények menedzseléséről, a stressz kezeléséről és a megváltozott tanulási helyzethez való alkalmazkodás legjobb formáiról.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. március 25. 14:47
Gyakorlati képzéseknél vajon hogyan vizsgáznak majd online a hallgatók?
Harangláb
2020. március 25. 09:47
Így van, alkalmazkodni kell a helyzethez! Hajrá!!! A homo sapiens sikeres evolúciójának is az a kulcsa, hogy szinte bárhol, bármilyen helyzetben képes az egyedek közössége célirányosan együttműködni, alkalmazkodva a helyzethez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!