sikkasztás

2018. december 12. 22:00
Sikkasztás miatt emeltek vádat egy román férfi ellen, aki egy kaszinóban eljátszotta munkatársai bérét, több mint 1,5 millió forintot.
2016. július 7. 18:57
A sümegi közösségi főiskola ügyében ismeretlen tettes ellen indult nyomozás sikkasztás bűntettének gyanúja miatt.
Csalás, sikkasztás
2016. április 4. 17:41
Folytatódik a nyilvánosság előtti adok-kapok a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Főügyészség között a Quaestor-ügyben. Legutóbb az ügyészség azt közölte, hogy nem tudja kiegészíteni úgy a vádiratot, ahogy azt a bíróság elvárja, ráadásul ezt törvény sem írja elő. A bíróság viszont továbbra is várja a hiánypótlást. A huzavona miatt lehet, hogy csak a nyári szünet után kezdik tárgyalni majd az ügyet.
2015. október 1. 18:36
Szabadlábra kerülhet Ivo Sanader volt horvát kormányfő, ha kifizeti a félmilliárd forintnak megfelelő összegű óvadékot – mondta ki csütörtökön a horvát legfelsőbb bíróság. Sanader a Fimi Media ügy miatt van előzetesben, a vád szerint 2,8 milliárd forint közpénzt használt fel törvénytelenül pártja kampányának finanszírozására.
Hol az ügyfelek pénze?
2014. március 7. 11:14
Az ügyvéd tízmilliókat vett át letétbe ügyfeleitől ingatlanvásárlás fedezeteként. Az adásvételekből utóbb nem lett semmi, Ruttner azonban a vád szerint nem fizette vissza ügyfeleinek a letétbe átvett összegeket, összesen mintegy negyvenmillió forintot.