NGO

2020. március 4. 18:43
A konzervatív-zöld osztrák koalíciós kormány 2021-től állami hatáskörben tartja a menedékkérők jogi tanácsadásának kérdését. Az osztrák szociáldemokrata politikai közösség és az érintett NGO-k a jogállamiság kiüresítését vizionálják az intézkedés kapcsán.
2020. február 20. 14:49
Korábban is sejthető volt, hogy nem minden esetben volt garantált a teljes bírói függetlenség az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntéseinél. Az azonban a mandiner.hu-n most bemutatott tanulmány szerzőit is meglepte, hogy mennyire súlyos összefonódásokra derült fény, különösen, ami a Nyílt Társadalom Alapítvány meghatározó szerepét illeti - az NGOs and the Judges of the ECHR, 2009 – 2019 (Az NGO-k és az EJEB bírái, 2009-2019) című tanulmány vezető szerzőjét Joób Kristóf kérdezte.
2020. február 20. 14:05
Egyre jobban növekszik a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) nemzetközi intézményekre gyakorolt befolyása, különösen az emberi jogok területén – derül ki a European Centre for Law and Justice (ECLJ) tanulmányából. Mindez az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) és a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány, illetve az általa finanszírozott további NGO-k közötti személyi összefonódások kapcsán különösen szembeötlő.
2020. január 18. 13:32
Sem az NGO-k megváltozott szerepéről nem vesz tudomást, sem a magyar jogszabály pontos értelmezéséhez nem veszi a fáradságot az EU Bíróságának főtanácsnoki véleménye a nemzetközi civil szervezetek finanszírozására vonatkozó törvény kapcsán. A Precedens kommentárja.
2019. május 28. 17:16
A „deep state” jelensége Donald Trump elnök beiktatása óta áll a tengerentúli közéleti viták középpontjában. Bár valóban csak az elmúlt évtizedek során nevezték nevén, mégsem újkeletű jelenségről van szó. Amerika történelmében számos ponton kitapintható a különféle érdekcsoportok olyan hálózatának jelenléte, amelyek az alkotmányos intézményektől függetlenedve a közpolitika demokratikus alakításának manipulálására és aláásására törekedtek. A „deep state” azonban nem csak amerikai sajátosság, a globalizálódó világban pedig saját maga is „transznacionálissá” vált, és jelenléte a nemzetközi szervezetekben is érzékelhető.
2019. március 20. 14:45
Az Európai Unió költségvetésének jelentős hányadát fordítja különféle civil szervezetek támogatására. Az EP megbízásából készült, idén januárban napvilágot látott jelentés számos, a támogatásokkal kapcsolatos problémára felhívta a figyelmet. A legjobban támogatott szervezetek között pedig több, baloldali politikusok által vezetett, az Európába irányuló bevándorlást támogató szervezetet is találunk.
2019. január 21. 11:28
Shai Dothan, a Koppenhágai Egyetem jogi karán oktató, nemzetközi jogra specializálódott docense tanulmányában azt vizsgálja, hogy a nemzetközi bírói szervezetekben milyen tényezők befolyásolják az egyes bírói döntéseket. Mennyire jellemző, hogy a bírák saját országuk irányába elfogultak, illetve milyen stratégiák és koncepciók mentén szavaznak bizonyos kérdésekben? Dothan arra is rávilágít, hogy egy-egy döntésben sokszor a háttérben dolgozó jogászi apparátus és az NGO-k érdeke is felfedezhető.
„Térdre kényszerítették az olasz befogadási rendszert”
2017. április 20. 13:01
Az olasz kormány szervezett akciónak tartja az itáliai partok felé irányuló tömeges migrációt – írja a La Stampa napilap kormányforrásokra hivatkozva. Az olasz vezetés „logisztikailag nem normális, majdnem katonai akcióról” beszél.
2014. szeptember 24. 1:59
When your governments may try to pass oppressive laws, we’ll try to oppose them. When they try to cut off your funding, we’re going to try to give you a lifeline. And when they try to silence you, we want to amplify your voice.
2013. május 16. 21:34
Ha regisztrál a CSR Wire és a TriplePundit eseményére, akkor pénteken Twitteren kérdezheti Gail Klintworthot, az Unilever fenntarthatósági vezérigazgatóját.
2013. január 15. 14:34
Brit és üzbég aktivisták szerint a H&M-nek is szállító dél-koreai Daewoo International rabszolgamunkát alkalmaz üzbegisztáni gyapotföldjein – emiatt a civilek a beszállítói szerződések haladéktalan felmondását követelik.
2012. május 30. 18:39
A Deutsche Telekom AG 2011-es fenntarthatósági jelentése szerint a vállalat a „lényegesség, az inkluzivitás és a reakciókészség” értékeit szem előtt tartva építette be működésébe az érintettek felé történő elköteleződést. Ennek konkrét megnyilvánulásai például a technológia terjesztésében és a fenntarthatóbb ellátási láncban érhetőek tetten.