lopás

2019. december 16. 21:27
A Wellness Heaven 1157 szállodaigazgatót kérdezett meg, hogy kiderüljön, elsősorban törölközőt és köntöst tulajdonítanak el a vendégek a hotelekből, de előfordult, hogy kitolták a zongorát is. Az ötcsillagos hotelek vendégei általában drágább tárgyakat visznek haza, mint a négycsillagos vendégek.
2017. január 20. 21:30
A törvényszéki álláspont többszöri áttekintés után is súlyos tévedésnek tűnik.
2016. december 21. 8:30
Biztonsági appal készített dokumentumfilmet telefonja tolvajáról egy holland filmes.
2016. október 21. 13:29
Ha valaki nem eltulajdonlási szándékkal viszi el más kerékpárját, az nem bűncselekmény, akkor sem, ha levágja a zárat. Sőt, mivel a bicikli nem gépi meghajtású, ezért jármű önkényes elvitelének sem minősül a dolog.
Sokakkal nem bírnak
2016. május 8. 13:03
Nem bír a lopás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatott fiatalkorú migránsokkal a wiesbadeni fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézete, ezért tizennyolc fiatalt felnőtt börtönökbe szállítottak át. A többségében észak-afrikai migránsok túl agresszívak ahhoz, hogy fiatalkorúak börtönében helyezzék el őket – írja az intézet közlése alapján a FAZ.
2016. április 14. 9:34
A Neptun rendszeren keresztül éveken át csapolta meg a miskolci egyetemisták számláit egy volt hallgató. Mivel alkalmanként csak kis összegeket lopott, ezért az sokáig nem tűnt fel az érintetteknek. 2012 és 2014 között összesen mintegy hatvanezer forintot szerzett meg ily módon.
2015. december 15. 17:35
Vandálok rongálták meg a brüsszeli főtér betlehemét, ráadásul ellopták a Kisjézus szobrát is. A tettes három huszonéves anderlechti fiatal, akiknek meg kell térítenie a kárt.
2015. november 14. 16:00
Az ügyészség szerint még eshetőlegesen sem irányult a borába fagyállót keverő borosgazda szándéka emberölésre, tehát téves a bíróság minősítése, amelyre a hét éves börtönbüntetést alapozta. Az ügyész ezért enyhítésért fellebbezett.
Tolvajelhárítók
2015. június 30. 6:27
A VIII. kerületben az önkormányzat lehetőséget biztosít rá, hogy a helyi rendőrkapitányságon egyedi sorszámmal lássák el az oda bevitt kerékpárokat, és bekerüljenek egy fényképes nyilvántartásba.
BTK
2015. március 30. 18:04
A közérdekű üzem működését megzavaró színesfémlopások szigorúbb büntetőjogi szankcionálására tett javaslatot a fideszes Boldog István: öttől tíz évig lehetne büntetni azt, aki közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja.
:((
2014. szeptember 17. 19:48
Elloptak egy Mol BuBi biciklit, de a GPS-es nyomkövető segítségével a rendőrök megtalálták, és a tettest is elfogták. Ez volt az első eset, hogy eltulajdonítottak egy ilyen kerékpárt.
2014. április 24. 12:26
Senki nem tudja, hogy hogy, de eltűnt két, összesen több mint százmillió forintot érő alkotás – Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal, illetve Nemes Lampérth József Táj dombokkal című műve – a debreceni MODEM raktárából. Az esetet két hete fedezték fel.
Találat
2014. január 25. 11:38
A rendőrség bejelentette, hogy egy 17. kerületi piacon megtalálták azt a kerékpárt, amit Yoshihiro Shimada japán világutazó bringástól loptak el a napokban Budapesten.
Fool On The Planet
2014. január 24. 9:11
Több mint öt éve van úton a japán Yoshihiro Shimada, a mérnökből lett világutazó kerékpáros. Több kontinens, 71 ország és 50 ezer kilométer letekerése után a napokban Budapestre érkezett, ahol első éjszaka egyből ellopták az eddig használt bringáját. Most abban bízik, megtalálja még Budapesten, hogy aztán tovább utazzon Kelet felé. De addig is időt szakított arra, hogy öt év világutazói élményeiről meséljen a Mandinernek.
Mád
2013. december 7. 13:31
Nyolcszász liter, ötvennégy literes üvegballonokba töltött natúreszenciát loptak el egy mádi pincészettől a héten. Nem ez az első eset: egy nappal előtte a rendőrök tetten értek két tolvajt, amint palackozott aszúeszenciát pakolnak táskáikba. Ha bármit tud az esetről, értesítse a rendőrséget.
2013. szeptember 5. 15:44
A koreai Zack Kim 2011-es dala kísértetiesen hasonlít a Daft Punk dalára. Ön szerint lopták a Get Lucky-t?
2013. augusztus 8. 14:25
Az elmúlt egy napban újabb 24 embert állítottak elő kábítószer birtoklása miatt a rendőrök az O.Z.O.R.A. fesztiválról. Táskatolvaj fiatalokat is elfogtak a rendőrök.
2013. február 11. 16:35
A hazaút során kb. 5 kartont felbontottak és mintegy 10-12 palack bort egyszerűen lenyúltak.
2012. december 22. 8:17
Valaki a BRFK-nál azt szerette volna tudomásunkra juttatni, hogy nem tűrik el, hogy holmi kotnyeles civilek tolvajokat kergessenek, ráadásul kritizálják a rendőrség munkáját.
2012. október 27. 12:04
Három hónap felfüggesztett börtönt szabott ki nem jogerősen egy ausztriai bíróság egy magyar férfira, aki a Nova Rock fesztiválon ellopott a Limp Bizkit együttestől egy elektromos gitárt. Két társa egy hónap felfüggesztettet kapott – számolt be róla a Kurier című lap.
2012. október 26. 11:40
Egy csapat pesti bringás elhatározta: rejtett műholdas jeladóval felszerelt csalibringával lépre csalja a kerékpártolvajokat. Bár eddig mintegy húsz sikeres akciót hajtottak végre, elmaradt mögülük a támogatás. Polgár Tamás (Tomcat) szerint ennek részben oka lehet, hogy a projektet vele azonosítják. Interjú.
2012. augusztus 19. 9:52
A perselypénzre utaztak, kegytárgyakat nem vittek el. A banda tagjai éttermekbe, garázsokba is betörtek, és parkolóautomatákból is megpróbálták kilopni a pénzt. A több százezer forintot zsákmányoló három férfit a rendőrség elfogta.
2012. augusztus 7. 14:41
Buktatói is vannak a régóta várt, de néhány napja már elérhető biciklis biztosításnak.
2012. július 27. 14:51
Tavaly az ellopott kerékpárok száma 14 százalékkal, míg azok értéke 20 százalékkal emelkedett az ORFK adatai szerint – e károk mérsékelhetők biztosítással.
2012. július 25. 16:01
A bosnyák bandát már márciusban lekapcsolták, vezetőjét azonban csak most sikerült elkapni. A biciklitolvajok három év alatt több mint 1200 kerékpárt loptak el Ausztria Karintia tartományából, hogy aztán bosnyák és horvát ócskapiacokon adják tovább őket.
2012. július 16. 9:47
Most kaptam egy értesítést arról, hogy 2011-ben, egy nagy könyváruházban az én könyvemből lopták el a legtöbbet.
2012. június 26. 10:52
A jövőben plakátok, az étlapok és akár SMS is figyelmeztetheti a fürdőzőket, hogy vigyázzanak értékeikre.
2012. június 11. 18:52
Elloptak a Limp Bizkit amerikai rockegyüttestől egy gitárt a Nova Rock fesztiválon Ausztriában, két magyar színpadi munkás a gyanúsított – közölte hétfőn az osztrák rendőrség.
2012. március 16. 11:09
New York több pontjáról is percek alatt lopta el saját kerékpárját Casey Neistat és barátja. A több tucatnyi szemtanú még csak hozzájuk sem szólt.
2012. március 1. 14:26
A Csajbringa tavaszi videójában igen sajátos úton újul meg egy női kerékpár.
2012. február 29. 12:06
A síneken keresztül tolta fával megrakott biciklijét két férfi Szabolcs megyében; az érkező vonat nekiütközött a kerékpárnak.
2012. február 27. 9:45
Legalább 30, rajtra kész kerékpáros sziluettje bontakozott ki, vállukon narancssárga fűrészek sorakoztak.
2012. február 22. 19:25
A lopott biciklivel próbált elmenekülni egy tolvaj Debrecenben, de kerítésnek hajtott, három férfi pedig feltartóztatta.
2012. február 21. 13:36
Kódok, jelszavak, melyekkel hozzáférhetünk egyes weboldalakhoz, bekapcsolhatjuk telefonunkat, vagy pénzt vehetünk le bankszámlánkról. Az 1111, 1234 és a születési dátum továbbra is népszerű.
Zsenik
2012. február 21. 11:14
Négy férfi azzal töltötte Valentin-napját egy Somogy megyei faluban, hogy az egész napot végigitták. Mikor elfogyott az alkohol, gondoltak egyet, és betörtek egy családi ház pincéjébe, ahonnan magukkal vittek egy hordó bort.
2012. február 14. 16:17
Hacsak nem több bicikli ellopását lehet tettenéréssel egybekötve bizonyítani, akkor nem szankcionálható.
2012. február 2. 2:05
14 és 15 éves kerékpártolvajokat fogtak el a Makói Rendőrkapitányság munkatársai, akik tucatnyi biciklit loptak el Földeákról és a környező településekről.

összesen: 37 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó