Törvénytervezet: nekimennek a CEU-nak?

2017. március 28. 22:59

Balog Zoltán miniszter kedden este benyújtott egy törvényjavaslatot, miszerint az EU-n kívüli, harmadik országokban székhellyel rendelkező egyetemek csak kétoldalú kormányközi megállapodás alapján működhetnének Magyarországon. Az Origo szerint a CEU szebálytalanul működik és kérdés, hogy bezár-e az intézmény. Az egyetem rektora szerint hamisak az Origo állításai, valamint úgy fogalmazott, hogy rájuk szabták a törvénytervezetet.

2017. március 28. 22:59

Az Origo kedden arról cikkezett, hogy az Oktatási Hivatal egy birtokukba jutott vizsgálata szerint huszonnyolc külföldi egyetem, köztük a Közép-európai Egyetem is szabálytalanul működik. 

A CEU, a Közép-Európai Egyetem, amit a köznyelv Soros-egyetemnek is hív, szintén szabálytalanul működik

– írja az Origo. A lap szerint a CEU-nak nincs programakkreditációja és nem tettek eleget a közhiteles nyilvántartásba történő adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Az Origo szerint csalásnak minősül, hogy az intézménynek vannak olyan képzései is, melyek nincsenek nyilvántartásba véve. A CEU-nak valóban vannak Magyarországon nem akkreditált képzései, de ezek köztudottak voltak eddig is, illetve fel voltak tüntetve az egyes szakok tájékoztatóiban is.

Az Origo arról is beszámolt, hogy a kormány egy olyan törvénymódosítással is szigorítana, ami a CEU jövőjét is megpecsételheti:

Az nyilvánvalóan kérdés, hogy a törvénymódosítás után bezár-e a Soros-egyetem.

A felsőoktatási törvényt módosító javaslatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere terjesztette be. A lényege, hogy az EU-n kívüli, harmadik országok egyetemei csak kormányközi megállapodás alapján működhetnének Magyarországon. Külföldi egyetemnek az számít, aminek a székhelye külföldön van: a CEU székhelye egyébként az Oktatási Hivatal honlapja szerint nem a tényleges campuson, a Nádor utcában van, hanem New Yorkban. Megkeresésünkre ugyanakkor a CEU sajtósa azt közölte: Budapesten van az egyetem székhelye. Ez azért nem mindegy, mert a törvény aszerint minősít külföldi egyetemnek egy intézményt, hogy hol van a székhelye, így utóbbi esetben a CEU-ra nem is vonatkozna a dolog.

A javaslat a következő általános indoklás van csatolva:

Magyarország kiemelt kultúrpolitikai célja az Európai Unión kívüli ún. harmadik országokkal folytatott oktatási együttműködés, amelynek eszköze lehet az Európai Unión kívüli külföldi felsőoktatási intézmények, harmadik országok állampolgárainak mint oktatóknak szabályozott magyarországi működése, ugyanakkor az Nftv. vonatkozó rendelkezéseinek biztosítania kell a nemzetközi felsőoktatási együttműködés irányát, területét meghatározó, támogató magyar kormányzati szándék, a külpolitikai célkitűzések, valamint a nemzetközi kapcsolatok működtetésével járó hallgatói, oktatói mozgás, beutazás során az időszerű nemzetbiztonsági szempontok érvényesülését.”

Michael Ignatieff, a CEU rektora belső körlevelében reagált az Origo cikkére. Azt állította, hogy hamisak az intézmény ellen felhozott vádak. Mint írta, a CEU eleget tett a közhiteles nyilvántartásba történő adatszolgáltatási kötelezettségüknek és a mester és doktori programjai akkreditáltak Magyarországon ugyanúgy, mint New York államban.

A rektor a kormány törvényjavaslatáról azt írta, hogy „diszkriminatív” és „egyedül egy intézményt célzott". Szerinte itt az ideje, hogy a CEU polgárai összetartsanak és megvédjék az egyetemüket.

A CEU egy büszke magyar intézmény, egy egyetem, aminek a szabadsága van veszélyben

– írja Ignatieff és arra kérte az intézmény közösségét, hogy ezt tiszteletteljesen közvetítsék is a külvilágnak. Soros György alapítványa által alapított egyetem működéséről azt írta, hogy „nagyvonalú támogatás finanszírozza, de független az akadémiai tevékenységében”. Kiemelte, hogy a CEU évente több, mint egy milliárd adóforintot fizet be a magyar államnak.

A CEU-nak nincs más vágya, mint hogy Budapesten maradjon

 – zárja levelét a rektor.

 

Frissítés:

A székhelykérdéssel kapcsolatban a CEU szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy külföldi egyetemnek számítanak, mert a magyar Közép-európai Egyetem tulajdonképpen az amerikai CEU licensze alapján működteti a képzési progamjait.

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2017. május 13. 11:27
Semmi keresnivalója Budapesten ennek a társadalmat és nemzetet romboló szervezetnek. A csehek jó érzékkel vagy 25 évvel korábban rúgták ki őket.
SilentBob
2017. május 13. 11:27
Itt sem kell párhuzamos társadalom.
gxcapril
2017. május 13. 11:27
Szinten idelye lenne az osszes "civil" szervezetett amelyek nemzetkozi tamogatasban reszesulnek az USA vagy Izreali torvenyek szerint kulfoldi lobbyszervezetnek nyilvanitani.
Dénia
2017. május 04. 10:34
Hát ez megint nagyon meglepően merész húzás a kormány részéről. De biztos vagyok benne, hogy tudnak valamit a háttérben az erőviszonyok alakulásáról, ha ezt meg merik tenni. Nem olyan régen még Soros György nevének az említése nyílvánosan egyenlő volt az antiszemitizmussal. Ő maga emelte föl az ujját, ha róla beszélt a fidesz, és ő személyesen közölte a világmédiával, hogy az ő nevét említeni az tömény antiszemitizmus. Ehhez képest ma már reggeltől-estig mást sem csinál a fidesz meg a médiái, csak sorosozik. Valami változott a háttérben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!