Narancs helyett Alma Matert szeretne a mobilitást hiányoló Jobbik

2016. július 27. 12:44

A társadalmi mobilitás csökkenését kifogásolta a Jobbik a mostani felsőoktatási felvételi statisztikáit értelmezve. Több mint tízezer fővel csökkent hat év alatt a szeptemberben állami képzést elkezdők száma az egyetemeken. A párt a Fidesz oktatáspolitikáját hibáztatja: a meritokráciát és a szegények továbbtanulási lehetőségeit hiányolták. Dúró Dóra egy abakuszt vitt be az oktatási államtitkárságba tiltakozásul.

2016. július 27. 12:44

A Jobbik azt kéri a kormánytól, hogy ne zárja el a felsőoktatásba kerülés lehetőségét a fiatalok előtt, hanem tárja minél szélesebbre az intézmények kapuit. Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: egy szegény fiatalnak ma nehezebb bejutni a felsőoktatásba, mint 2010-ben volt, akkor ugyanis 68 ezren kezdhették meg államilag finanszírozott képzésben tanulmányaikat, míg most alig több mint 57 ezren.

Értékelése szerint ez a társadalmi mobilitás szűkülését jelenti és egy elhibázott oktatáspolitika következménye. Megjegyezte: az állami fenntartó létrehozásával a közoktatásban sem csökkentek a különbségek. A Jobbik szerint nem a pénztárcának kell meghatároznia, hogy valaki tovább tud-e tanulni, hanem a szorgalomnak, a megszerzett tudásnak és a képességeknek – hangoztatta a politikus. 

Elvesztett álmok

Dúró Dóra kitért arra is, hogy egy diploma megszerzése az államnak és az egyénnek is megéri. Kifejtette, hogy az állam később a magasabb adók és járulékok miatt jut többlethez, az egyén pedig könnyebben talál munkát. Hozzátette: a felsőfokú végzettség jelentős bérelőnyt jelent a középfokúhoz képest.

Az oktatási államtitkárság épülete előtt tartott tájékoztatón a párt aktivistái táblákat tartottak fel, amelyeken egyebek mellett az szerepelt, hogy „Nem narancs kell, hanem Alma Mater!”, „Ha fizetnem kell, annyit is érek?”, illetve „Álmodtam egy világot magamnak, megállítottak a kapui előtt!”. Dúró Dóra egy abakuszt vitt be az épületbe, azt kérve, az illetékesek lássák meg a valós felsőoktatási számokat.  

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julismama2
2016. július 27. 22:40
Dodóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!