Az ELTE befogadja a BME Gazdálkodás és Társadalomtudományi Karát
Az ELTE támogatja a fenntartó azon kezdeményezését, hogy az intézménybe integrálják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karát jövő augusztustól. Az ELTE szenátusának döntéséről kedden tájékoztatták az MTI-t.
Az ELTE legfőbb döntéshozó szerve előző napi ülésén 36 igen szavazattal 6 tartózkodás mellett úgy határozott, támogatja a fenntartó kezdeményezését, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdaság- és társadalomtudományi kara az általa gondozott gazdaságtudományi és társadalom-, illetve bölcsészettudományi képzési feladatokkal (szakokkal) együtt, 2017. augusztus 1-jével az ELTE-be integrálódjon.
A döntés értelmében az ELTE gazdaságtudományi és gazdálkodástudományi kara a közalkalmazotti és hallgatói jogviszonyokat illetően a BME jogutódja lesz.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem november 29-én kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdaság- és társadalomtudományi kara nem lát már reményt arra, hogy tevékenységét a BME keretein belül folytassa. Ezért a kar kezdeményezte a fenntartónál áthelyezését az ELTE-re. Az Emmi oktatásért felelős államtitkársága december 5-én kezdeményezte, hogy a kar 2017. augusztus 1-jétől az ELTE részeként működjön tovább.
(MTI)
Összesen 8 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Kiutaltak oket?
Passz.
Állítólag ez most legjobb gazdasági szak.
Persze, hiszen az egyik legjövedelmezőbb kar, mindenki befogadná. Egyébként annak idején a Közgáz is a "régi BME-ből" vált ki. Egyik felmenőm még a "József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen" szerzett diplomát a negyvenes évek végén, az ELTE-hez viszont nem tartozott.
Van az a pénz...
Bejelentkezés