Magyarország jó úton indult el, de további lépésekre van szükség

2016. november 22. 23:57
Sikeres a köznevelési kerekasztal elmúlt kilenc hónapban végzett munkája – értékelt az oktatási államtitkár a kerekasztal keddi budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozáson részt vevő OECD oktatási igazgatósági vezető szerint Magyarország jó úton indult el, ugyanakkor további lépéseket szorgalmazott többek között a szakoktatás javítása érdekében.

Palkovics László oktatási államtitkár kifejtette: a keddi ülésen áttekintették a kerekasztal eddigi munkáját. Összegzése szerint amit elhatároztak és elkezdtek megvalósítani, jó irányba mutat. Hozzátette: azokon a területeken, ahol gyors döntésekre volt szükség, mint például a fenntartói rendszer, a finanszírozás átalakítása, a gyerekek terhelésének csökkentése, ezek megszülettek. Az államtitkár reményei szerint az eredmények hamarosan láthatóak lesznek.

Palkovics László kiemelte: jó tanár nélkül nincs jó iskola, a pedagógusok kompetenciái határozzák meg milyen lesz az oktatási intézmény. Ezért is fektetnek kiemelt hangsúlyt a tanárképzés és továbbképzés átalakítására – jelezte. Emellett a tartalomnak és a módszertannak is fontos szerepe van a jó oktatás megteremtésében. Hozzátette: az nem jó, ha az oktatáshoz való hozzáférés differenciált, a PISA-felmérés eredményei a családi háttérrel erős összefüggést mutatnak. Egy jó oktatási rendszernek ezt is ki kell küszöbölnie – közölte.

Fontos továbbá, hogy a fejlesztések minél korábban elinduljanak, a kötelező óvodáztatás ennek jelentős eleme. A szakképzésről szólva kiemelte: továbbra is alacsony ennek a szintje, s a gimnáziumokat preferálják. A felsőoktatásba való továbblépéshez a szükséges végzettséget ugyanakkor a szakgimnáziumokban is meg lehet szerezni – jegyezte meg. Andreas Schleicher, az OECD oktatási igazgatóságának kiemelte: Magyarország jó úton indult el, és hosszú utat tett meg az oktatás javítása érdekében, ugyanakkor további lépésekre van szükség.

Utalt a 2012-es PISA-felmérésre és elmondta: további javulás szükséges szakoktatás minőségében és a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása területén. Úgy látta: Magyarország relatíve keveset költ az oktatásra, s ilyen esetekben lényeges kérdés, hogy ezt a forrást jól költsék el. A tanári fizetések a biztató lépések ellenére sem magasak még – jegyezte meg, és kitért a tanári szakma megerősítésének, a minőségének javításának fontosságára.

Magyarország nagyot lépett a szakképzés megerősítése területén, ez összhangban áll az OECD ajánlásaival – állapította meg. Az igazgató fontosnak tartotta a vállalati szféra bevonását is, és kitért a tantervi fejlesztésekre, azok alkalmazhatóságára.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés